
Nem maradt veretlen csapat a másodosztályos labdarúgó-bajnokságban, amióta a hétvégi hatodik fordulóban a Suceavai Forestának sikerült hazai pályán 3-1-re legyőznie a listavezető Târgoviștéi Chindiát.
2016. szeptember 11., 17:402016. szeptember 11., 17:40
A botlást ugyanakkor sem a Bukaresti Juventusnak, sem pedig az UTA-nak nem sikerült kihasználnia, mert amíg a fővárosiakat az újonc Sepsiszentgyörgy hazai pályán gól nélküli döntetlennel fékezte le, addig utóbbit a Brassó nem pusztán 3-2-re legyőzte, hanem még az összetettben is megelőzte.
Az aradiak vezetőedzője, Nagy Roland nem is volt elégedett a meccs végén, szerinte sajátjai összpontosításának csökkenése mellett a játékvezetői döntések okozták a vesztüket a Cenk alatti városban. „Elfogadhatatlan, hogy a partjelző a 90. percben közbeavatkozik a játékvezetőnél. Mindezt akkor, amikor Istrati már egy sárgát begyűjtött szimulálásért, és utána még egyszer a földre vágja magát a tizenhatoson belül. Amikor elesel kötelező büntetőt is kapnod? Kötelező, hogy a Brassónak minden meccsén megítéljenek egy tizenegyest? A labda a kapus ölében volt, nem is értem, hogyan lehet büntetőt diktálni egy ilyen esésnél. Egyértelmű, hogy ez a bírók játéka volt\" – idézi a szakvezető meccs utáni nyilatkozatát a Monitorul Expres.
A vitatott tizenegyest a 91. percben értékesítette Grigorie, de ez még csak egyenlítést jelentet, hiszen előtte Curtuiuș a 2. percben szerezte meg a vezetést az UTA-nak, majd a házigazdáktól Sburlea volt eredményes a 4. percben, hogy aztán Adrian Petre a 41. percben hozza ismét előnybe a Maros-partiakat. A „háromponos\" találatot végül épp Istrati fejelte be a 93. percben. A barcaságiak menedzsere, Paul Enache emiatt nem is érzi igazságtalannak a végeredményt, meglátása szerint a második játékrészben végig jobbak voltak vendégeiknél. A javukra megítélt büntetőt nem kommentálta, ugyanakkor a fiatal, tapasztalatlan bírókkal ő is elégedetlen volt.
A második forduló többi eredménye: Pankota–Tatrang 1-4, Mioveni–Temesvári ASU Poli 3-0, Resicabánya–Balotești 2-1, Afumați–Szatmárnémeti Olimpia 3-0, Nagyváradi Luceafărul–Călărași 1-1, Brăila–Berceni 4-1, Clinceni–Râmnicu Vâlcea 2-1.
A Brassó jelenleg egy ponttal elmaradva a Chindiától (15 pont) áll a tabella második helyén. Megelőzte a Juventust és a Brălát is. Az 11 ponttal maradt UTA egészen a hetedik helyig zuhant, mert jobb gólaránya révén már a Sepsi is megelőzi őt az összetettben. A mezőny végén a Berceni és a Pankota továbbra is nulla ponttal szerepel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!