
„Kedves Christian Eriksen, gondolunk rád és jobbulást kívánunk!” – a német válogatott tagjai a dán labdarúgó kivetített fotója előtt készített közös képpel fejezték ki jókívánságaikat
Fotó: Német labdarúgó-szövetség
Nem közöltek friss információkat a Dánia és Finnország válogatottjának szombati mérkőzésén összeesett, majd újraélesztett dán Christian Eriksen állapotáról, rosszulléte okairól. A történtek nyomán csapattársai közül többen kikészültek, és nem tudták folytatni a játékot.
2021. június 13., 13:382021. június 13., 13:38
2021. június 13., 13:552021. június 13., 13:55
A labdarúgó Európa-bajnokság második napjának összecsapásán, a 43. percben Christian Eriksen, a dánok csapatkapitánya mindenféle előzmény nélkül összeesett a pályán, ahol bő tíz percen keresztül élesztették újra, mielőtt szállítható állapotba került. A 109-szeres válogatott játékost végül stabil állapotban vitték kórházba, ahol már kommunikálni is tudott. A találkozót az UEFA döntése alapján lejátszották, és a finnek egygólos győzelmet arattak.
„Az állapota stabil, jelenleg is a kórházban tartózkodik, ahol további kivizsgálások várnak rá. A krízishelyzet után a nemzeti csapat játékosai és stábja továbbra is ott lesz egymásnak” – olvasható a dán szövetség hivatalos Twitter-oldalán. Morten Boesen, a dánok csapatorvosa elmondta, amikor odaértek a földön fekvő játékoshoz, látta, nincs eszméleténél. Ekkor még lélegzett és volt pulzusa, viszont ez gyorsan megváltozott, így el kellett kezdeni az életmentő szívmasszázst.
„Fantasztikusan gyors segítséget kaptunk a stadion orvosától és a mentőktől, így végrehajtottuk a szükséges intézkedéseket. Visszahoztuk az életbe, és mielőtt további vizsgálatokra kórházba szállították, már tudtam is vele beszélni” – mondta el a szombati sajtótájékoztatón. Eriksen klubcsapatának, az olasz Internazionalénak az orvosa, Piero Volpi kapcsolatban áll a dán szövetséggel, a csapatmenedzserrel és az egészségügyi stábbal a megrázó események után. Közölte: Eriksent elkerülte a koronavírus és nem voltak korábban aggodalomra okot adó orvosi vizsgálati eredményei, minden teszten megfelelt akkor is, amikor 2020 januárjában a Tottenhamből az Interbe igazolt.
A tréner közölte, nem tudja eléggé dicsérni a játékosait. „Nem is tudnék ennél büszkébb lenni rájuk, akik ennyire aggódnak egymásért. Eldöntötték az öltözőben, hogy addig nem tesznek semmit addig, amíg nem tudjuk, hogy Christian eszméleténél van és stabil az állapota” – számolt be Hjuland, aki elárulta, két lehetőségük volt: vagy szombaton befejezik a mérkőzést vagy vasárnap délben, végül egységesen úgy döntöttek, hogy folytatják.
Fotó: Friedemann Vogel/EPA/Agerpres
„A játékosok tudták, hogy ma már úgysem tudnak aludni, ezért jobb volt most folytatni. De ilyen érzésekkel nem lehet mérkőzést játszani. Megpróbáltunk nyerni, de már az is hihetetlen volt, hogy ki tudtak menni és megpróbálták lejátszani a második félidőt. Őszintén szólva olyan játékosok voltak a pályán, akik teljesen elkészültek, fizikailag és lelkileg is kimerültek” – mondta a dán kapitány, hozzátéve, beszélt Eriksennel és családjával is. A szövetségi kapitány bevallotta, több dán játékos „érzelmileg teljesen kikészült”, volt közülük, aki jelezte, hogy nem tudja folytatni azután, hogy ott állt, és nézte, ahogy a legjobb barátja az életéért küzd.
Az egyik játékos, aki nem tudott visszatérni a pályára azután, hogy Eriksent kórházba vitték, a dánok csapatkapitánya, Simon Kjaer volt. Ő ért oda először az oldalvonal közelében az első félidő vége felé összeesett társához, szabaddá tette a légutait, majd jelezte, hogy orvosi segítségre van szükség. Miután az elsősegélynyújtók megérkeztek, a csapattagokat arra kérte, alkossanak kört Eriksen és az életéért küzdők körül, hogy ne legyenek láthatók a legdrámaibb pillanatok. Ahhoz is volt lelki ereje, hogy a kapus Kasper Schmeichellel vigasztalja Eriksen feleségét is a pálya szélén.
Dr. Scott Murray szerint az Internél nagyon profi szakemberek dolgoznak, így ijesztő, hogy még ők sem tudták kimutatni a lehetséges szívproblémákat Eriksennél. Egyúttal felhívta a figyelmet, Olaszországban törvény van arra, hogy egy játékos nem folytathatja profi karrierjét, miután szívrohama volt.
Egyébként a teljes futballvilág Christian Eriksenért szorít, számos klub, illetve jelenlegi és korábbi játékos osztott meg támogató üzenetet a közösségi médiában. Romelo Lukaku, a belgák támadója – aki a dán klasszis csapattársa az Internazionale együttesénél – az oroszok elleni szombat esti meccsen két gólt szerzett, az első találata után pedig milánói csapattársának üzent. „Légy erős, szeretlek” – mondta a kamerába Lukaku.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
A holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, miután a társházigazda 26-23-ra legyőzte a francia együttest a középdöntő hétfői zárómérkőzésén, Rotterdamban.
szóljon hozzá!