
Nikolics Nemanja 27 mérkőzésen lépett pályára a magyar nemzeti csapatban
Nikolics Nemanja, a Chicago Fire csatára úgy döntött, a jövőben nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban.
2018. május 03., 12:182018. május 03., 12:18
2018. május 03., 12:372018. május 03., 12:37
A támadó a magyar szövetség (MLSZ) honlapján úgy nyilatkozott, a nemzeti csapatban töltött időszak meghatározó és emlékezetes periódusa pályafutásának, éppen ezért nehezen zárja le ezt a korszakot.
„Nehéz döntést hoztam meg, de azt gondolom, ez a helyes lépés, mostantól kizárólag a klubkarrieremre kívánok koncentrálni, és igyekszem továbbra is eredményesen és becsülettel képviselni a magyar futballt külföldön” – fogalmazott. Nikolics a közleményben elmondta, elhatározását először Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével közölte, akinek megköszönte, hogy „rendkívül korrekt módon tudomásul vette a döntését". „Ezt követően Georges Leekens szövetségi kapitányt is tájékoztattam, aki szintén megértette és elfogadta, hogy így döntöttem” – mondta a csatár. Nikolics Nemanja döntésének hátteréről megemlítette, a lehető legtöbb időt szeretné az Egyesült Államokban élő családjával tölteni, mert „szeretne jó családapa is lenni”.
A 31 éves, szerb születésű támadó még a Videoton labdarúgójaként, gyors honosítási eljárás után 2013-ban mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben 27 mérkőzésen öt gólt szerzett, s szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon is. Utoljára márciusban, a skótok ellen szerepelt a nemzeti csapatban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!