Kevés előzés, számos baleset, biztonsági autó, megszakított futam és Sergio Perez villanásai – kulcsszavakban így lehetne összefoglalni a Forma–1-es autós világbajnokság vasárnapi Monacói Nagydíját, amelyen Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratott.
2013. május 26., 18:342013. május 26., 18:34
2013. május 26., 18:382013. május 26., 18:38
Már a szombati, az elején szemerkélő eső miatt részben vizes pályán lezajlott időmérő a Mercedesekről szólt: Nico Rosberg az első, Lewis Hamilton pedig a második rajtkockát szerezte meg, a harmadik helyről pedig a háromszoros világbajnok, címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) indulhatott. Felipe Massa (Ferrari) nem indult az időmérőn, mivel a délelőtti szabadedzésen totálkárosra törte autóját, amelyet nem sikerült a kvalifikációra rendbe hozni. A szűk városi pálya nem csupán a Ferrari brazilját tréfálta meg, többen – Grosjean (Lotus) és Sutil (Force India) – is balesetet szenvedett a szabadedzésen.
A vasárnapi rajt is Rosbergnek sikerült a legjobban. Vettel mindent megpróbált azért, hogy maga mögé utasítsa Hamiltont, de az angol nem hagyta magát, sőt még a Rosberggel szembeni hátrányából is faragott. Előzni ugyanakkor – ahogy az Monacóban megszokott – nemigen tudott senki, kivéve Perezt, aki mcLarenes csapattársát, Buttont hagyta le, de mivel ezt szabálytalanul, egy kanyar levágásával tette, vissza kellett adnia a helyet. A 9. körben baleset vitt színt a versenybe: Charles Pic Caterhame gyulladt ki, és jókora lángokkal égett a pálya szélén, mindaddig, amíg sikerült eloltani és letolni.
A 26–27. körben elkezdődtek a kerékcserék, de a következő izgalmas jelenet a 30. körben jött: Massa ugyanabban a St. Dévote kanyarban, mint egy nappal korábban, ugyanúgy rommá törte Ferrariját. A gép roncsainak eltakarításáig beküldték a biztonsági autót. Az élmezőny ekkor állt ki kerékcserére, és Rosberg vissza is állt az első helyre, de Hamilton csak a negyedik pozícióba tért vissza, Vettel és a másik red bullos, Mark Webber mögé.
A biztonsági autó nyolc kör után állt ki, és Rosbergnek sikerült megőriznie első helyét. Mögötte Hamilton próbálta megelőzni Webbert, illetve a hatodik helyen autózó Alonso (Ferrari) támadta az ötödik Răikkönent (Lotus – Renault). Előzni azonban ismét csak Perez tudott – újfent Button mellett ment el (ezúttal szabályosan), átvéve csapattársától a hetedik helyet. Ezután Alonso mellett is majdnem elment, a spanyol csak úgy tudta megőrizni helyét, hogy levágott egy kanyart. A versenyigazgatóság ennek nyomán úgy döntött: Alonsónak át kell adnia a helyét a mexikóinak.
A 46. körben aztán félbe kellett szakítani a futamot: Maldonado próbálta megelőzni Max Chiltont (Marussia – Cosworth), a két autó azonban összeért, a Williams első vezetőszárnya begyűrődött az autó alá, feldobva azt a levegőbe. A Williams néhány méteres repülés után a biztonsági műanyagfalba fúródott, több méterrel elmozdítva azt, így helyre tételéig le kellett inteni a futamot.
A mezőny az ismét beküldött biztonsági autó mögül rajtolt újra, és ismét Alonso bosszankodhatott, miután Sutil (Force India) megelőzte. Majd harmadszor is jöhetett a biztonsági autó, miután Grosjean (Lotus) bontotta alkatrészeire Ricciardo (Toro Rosso) és saját autóját. Az újabb rajt után Perez és Räikkönen is ütközött – a finnek kereket kellett cserélnie, Perez pedig később föladta –, Button Alonsót hagyta le, de a dobogós helyek nem módosultak: Rosberg – 30 évvel apja, Keke Rosberg monacói diadala után – győzött, mellé Vettel és Webber állhatott fel a pódiumra.
„Hihetetlen. Ez az otthonom, itt nőttem fel, ezért furcsa lett volna, ha nem nyerek. Az egész hétvégén minden tökéletesen ment. Nagyon jó volt az autó is, óriási köszönet a csapatnak, nagyon sokat fejlődtünk Barcelona óta. Extázisban vagyok\" – nyilatkozta a díjátadó után a győztes Rosberg.
Monacói Nagydíj, pontszerzők: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes), 2. Sebastian Vettel (német, Red Bull–Renault), 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault), 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 5. Adrian Sutil (német, Force India–Mercedes), 6. Jenson Button (brit, McLaren–Mercedes), 7. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 8. Jean-Eric Vergne (francia, STR–Ferrari), 9. Paul di Resta (brit, Force India–Mercedes), 10. Kimi Räikkönen (finn, Lotus–Renault).
Az összetett pontverseny élcsoportja, pilóták: 1. Vettel 107 pont, 2. Räikkönen 86, 3. Alonso 78, 4. Hamilton 62, 5. Webber 57.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!