
Németh András szövetségi kapitány nemigen számít alapemberként a Nagybányán kézilabdázó, a román válogatottba hívott Szűcs Gabriellára.
2015. március 24., 19:352015. március 24., 19:35
A magyar női kézilabda-válogatott kapitánya erről kedden nyilatkozott a DigiSport Reggeli Start című műsorában, amelyben szóba került a román bajnokcsapatnál légióskodó átlövő által a Krónikának adott interjú is.
Németh közölte, a magyar nemzeti csapat keretében védő pozícióban szerepel a fiatal és általa nagyon tehetségesnek nevezett Mészáros Rea, az FTC-Rail Cargo Hungaria beállósa. „Magyarországon játszik, még 15 évet is lehet válogatott, inkább őt menedzseljük. Előrébb van Gabinál, rá hosszú távon is számíthat a magyar válogatott” – jelentette ki a szövetségi kapitány.
A műsorvezető felvetésére, miszerint akkor meglehet, hogy Szűcs Gabriella a román válogatottban fog kikötni, Németh úgy válaszolt: benne van a pakliban.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe bejutott Nagybányai HCM 30 éves játékosa a lapunk hétfői számában megjelent interjúban tárta fel, hogy a Román Kézilabda-szövetség felajánlotta, legyen a román válogatott tagja. Szűcs – aki utoljára 2009-ben szerepelt a magyar válogatottban, 96 mérkőzésen 144-szer volt eredményes – elmondta, megtiszteltetésnek tartja a felkérést, jóleső érzés, hogy a román szövetség harcol érte.
Közölte azt is, Németh Andrással tavaly novemberben folytatott beszélgetése után reménykedett abban, hogy visszakerül a magyar válogatottba, és ezt az álmát most sem adta fel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!