Hirdetés

Nem volt elég az akarás

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Megérződött az eltiltott Eugen Trică és a sérült Didi hiánya kedd este a Kolozsvári CFR–Girondins Bordeaux Bajnokok Ligája mérkőzésen. Az A csoport 4. fordulójában a vendégek Gourcuff révén már a 6. percben megszerezték a vezetést, de Dani közeli fejesével a CFR három perccel később egyenlíteni tudott.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2008. november 06., 00:002008. november 06., 00:00

A brazil Wendel viszont már a 38. percben beállította a végeredményt egy 20 méterről elvégzett szabadrúgásból. A Bordeaux a második félidőben is agresszív és gyors futballt játszott, de jobban átengedte a terepet a CFR-nek. Játékmester híján azonban a kolozsváriak szenvedtek a középpályán, és nehezen építettek fel veszélyes támadásokat. A Bordeaux első számú kapusát, Ramét helyettesítő Valverde így is több alkalommal bravúrral mentett, míg a hosszabbítás perceiben a CFR hálóőre, Stăncioiu tolta a kapufára Chamakh lövését. „Frusztráló így mérkőzést veszíteni, mivel egyáltalán nem játszott rosszul a csapat – mondta Maurizio Trombetta, az erdélyi együttes olasz trénere. – Másképp alakult volna a mérkőzés, ha nem a szünet előtt kapunk újabb gólt. Számos fontos hiányzónk volt, de ez nem lehet mentség, hiszen természetes, hogy ennyi mérkőzés után legyenek sérültjeink és eltiltottjaink.” Trombetta továbbra is bízik a továbbjutásban: „Még hátravan két mérkőzésünk, igaz, a csoport favoritjaival, de ne feledjük el, hogy eddigi pontjainkat éppen a Roma és a Chelsea ellen szereztük. Még semmi sem dőlt el.” Ezzel a mérkőzés 63. percében megsérült Tony da Silva is egyetért. „Legalább a döntetlent megérdemeltük volna. Megmaradtak az esélyeink, három hét múlva le kell győznünk a Romát” – nyilatkozta a hátvéd. „A csoportból továbbra is valamennyi csapatnak megmaradt a továbbjutási esélye – nyilatkozta a franciák trénere, Laurent Blanc. – Számos fontos párharcot nyertünk ott, nagyon sok labdát szereztünk. Emiatt kétség sem férhetett a győzelmünkhöz.” A CFR esélyeit rontja, hogy az utóbbi időben gyengélkedő AS Roma magára talált, és ezt a Chelsea elleni sima győzelemmel is jelezte. A keddi játéknapon amúgy két csapat már bebiztosította a továbbjutást: a C csoportban a Barcelona döntetlenje és a Sporting sikere mindkét együttes számára a nyolcaddöntőt jelenti.

K. Cs.

 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, A csoport: Kolozsvári CFR–Girondins Bordeaux 1-2 (Dani 9., ill. Gourcuff 6., Wendel 38.), AS Roma– Chelsea 3-1 (Panucci 34., Vucsinics 48., 58., ill. Terry 75.). Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. AS Roma 6 (7-5), 3. Bordeaux 6 (4-8), 4. CFR 4. B csoport: Anorthoszisz Famaguszta–Internazionale 3-3 (Bardon 31., Panagi 45., Fruszosz 50., ill. Balotelli 13., Materazzi 44., Cruz 80.), Werder Bremen–Panathinaikosz 0-3 (Manciosz 58., Karagunisz 70., Ciolisz 83.). Az állás: 1. Inter 8, 2. Anorthoszisz 5, 3. Panathinaikosz 4, 4. Werder 3. C csoport: Sporting Lisszabon–Sahtar Doneck 1-0 (Derlei 73.), FC Barcelona–FC Basel 1-1 (Messi 62., ill. Derdiyok 82.). Az állás: 1. FC Barcelona 10, 2. Sporting 9, 3. Sahtar 3, 4. FC Basel 1. D csoport: FC Liverpool–Atlético Madrid (Gerrard (95. – 11-esből, ill. Maxi Rodriguez 37.), Olympique Marseille–PSV Eindhoven 3-0 (Koné 30., Niang 63., 71.). Az állás: 1. Atlético 8 pont (7-3), 2. Liverpool 8 (7-4), 3. Marseille 3 (5-6), 4. PSV 3 (3-9).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés