
Fotó: Krónika
A régóta várt siker nagyrészt Podolskinak köszönhető, aki a 20. percben, a remekül kiugratott Klose passza nyomán az üres kapuba gurítva juttatta előnyhöz csapatát. A német bajnok Bayern München csatára a 72. percben egy lengyel védelmi hiba után – amelynek Golanski, a Steaua védője volt a főszereplője –, ezúttal Klose ügyetlenkedésének köszönhetően is került szemtől szembe Boruc kapussal, és 12 méterről, ballal a jobb felső sarokba bombázott. A mérkőzés nagy részében fölényben játszó németek így győzelemmel kezdték az Eb-t, míg a lengyelek továbbra is nyeretlenek maradtak nyugati szomszédaikkal szemben.
A mérkőzés hőse – aki rendhagyó módon a Klose–Gomes csatársor mögött, a bal szélen játszott – bevallotta, nem tud teljes szívvel örülni a sikernek. „Nem vagyok felhőtlenül boldog, mert a szívem félig lengyel. Teljesítettük a kötelező feladatot, megnyertük az első meccset az Eb-n, de ez a siker nem szerzett hatalmas örömöt nekem, mert lengyel származású vagyok, és a családom nagy része is még Lengyelországban él” – mondta a kettős állampolgársággal rendelkező Podolski, akinek szombati „kiszolgálója”, Klose szintén Lengyelországban született. Joachim Löw szövetségi kapitány a jó rajt után hangsúlyozta, hogy csapata sikere nem csupán egyetlen ember teljesítményén múlt: „Nemcsak Lukas Podolski, hanem az egész csapat nagyszerűen játszott, ne feledkezzünk meg a védelemről sem”. A másik oldalon Leo Beenhakker elfogadta az eredményt: „Elképzelhetik, mennyire le vagyunk sújtva, de el kell ismerni, az ellenfelünk nagyon magas színvonalon játszott”.
Szakértőnk: Hajnal Tamás
A nagy tornákon önmagukat rendre felülmúló német játékosok remek egyéni teljesítményével magyarázta Németország sikerét Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund magyar válogatott futballistája. „A németek attól favoritok, hogy a játékosok kinövik magukat, és a döntő tornákon sokkal jobban teljesítenek, mint a felkészülési időszak alatt – mondta a Krónikának a középpályás. – A lengyelek ellen is ez döntött: a korábban sokat hibázó védelem ezúttal nagy biztonságot adott, középen pedig Ballack és Frings remekül irányított. A formaingadozás miatt szinte teljesen kiszámíthatatlanok, ezért a lengyeleknek nem volt nagy esélyük fogást találni rajtuk”. Hajnal számára nem jelentett meglepetést Podolski kirobbanó formája sem: szerinte a Bayern játékosa a továbbiakban is a német támadóvonal kulcsembere lesz.
B csoport, 1. forduló: Németország–Lengyelország 2-0 (1-0). Klagenfurt, Wörthersee-stadion, 30 ezer néző. Vezette: Tom Henning Övrebo (norvég). Gólszerző: Podolski (20., 72.). Németország: Lehmann – Lahm, Metzelder, Mertesacker, Jansen – Fritz (Schweinsteiger, 55.), Ballack, Frings, Podolski – Mario Gomez (Hitzlsperger, 75.), Klose (Kuranyi, 91.). Lengyelország: Boruc – Golanski (Saganowski, 75.), Bak, Zewlakow, Wasilewski – Lewandowski, Dudka – Lobodzinski (Piszczek, 65.), Krzynowek, Zurawski (Roger Guerreiro, 46.) – Smolarek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.