
Cristina Neagu (labdával) sem volt képes csodát tenni az olimpiai selejtezőtornán
Fotó: Román kézilabda-szövetség
Lemaradt a román női kézilabda-válogatott az idén nyárra halasztott tokiói olimpiáról, miután csak három gólos különbséggel nyert Montenegró együttese ellen a Podgoricában rendezett selejtezőtorna vasárnapi, második fordulójában.
2021. március 21., 18:402021. március 21., 18:40
2021. március 21., 20:092021. március 21., 20:09
Az Adrian Vasile irányította román együttes szombati első mérkőzésén 29-24 arányú vereséget szenvedett az Európa-bajnoki címvédő Norvégia együttesétől, amely előző nap meglepetésre – ugyancsak ötgólnyi különbséggel – kikapott a házigazda Montenegrótól. Ennek nyomán Cristina Neaguéknak legkevesebb ötgólos győzelemre volt szükségük ahhoz, hogy megválthassák a repülőjegyet Tokióba.
A korábban a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként, valamint a bukaresti CSM klubcsapat vezetőedzőjeként tevékenykedő Kim Rasmussen irányította délszlávok rendkívül szívósan játszottak, megnehezítve a románok dolgát. Utóbbiak sorsát megpecsételte, hogy beállósukat, a következő idénytől ismét a Győrben játszó Crina Pinteát piros lappal kiállították (a játékos ezután a pálya szélén zokogott bánatában), legjobb játékosuk, a tornán kiváló teljesítményt nyújtó Cristina Neagu pedig büntetőt is rontott. Neagu a meccs végén szintén könnyek között távozott a pályáról.
Románia 28-25 arányú győzelmet aratott Montenegró fölött, a három csapatos csoportból azonban a délszláv együttes és Norvégia jutott ki az ötkarikás játékokra. Mint arról beszámoltunk, Magyarország női kézilabda-válogatottja kijutott a tokiói olimpiára, mivel a győri selejtezőtornán megverte a szerb és a kazah együttest; a csoport első két helyezéséről a vasárnap esti magyar–orosz összecsapás dönt.
Kijutott a tavalyról erre az évre elhalasztott tokiói ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott, miután az olimpiai selejtező 2. csoportjának második fordulójában legyőzte Szerbia csapatát szombaton este a győri Audi Arénában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!