Nem tetszett a magyar szurkolóknak a válogatott búcsúgyőzelme

A drukkerek füttyszóval nyomatékosították, hogy nem díjazzák Dzsudzsákék produkcióját •  Fotó: MTI

A drukkerek füttyszóval nyomatékosították, hogy nem díjazzák Dzsudzsákék produkcióját

Fotó: MTI

A magyar labdarúgó-válogatott kedden 1-0-ra legyőzte a Feröer-szigetek csapatát, így megtartotta harmadik helyét a világbajnoki selejtezőcsoportban. A szurkolók kifütyülték Dzsudzsákékat, és Storck távozását követelték.

Hírösszefoglaló

2017. október 11., 08:512017. október 11., 08:51

2017. október 11., 08:572017. október 11., 08:57

A magyar együttes győztes gólját a szünetben csereként beállt Böde Dániel szerezte, aki szinte napra pontosan két éve is nyerőembernek bizonyult a szigetországiakkal szemben. Akkor szintén csereként beállva az ő két találatával fordítottak a magyarok.

A szurkolók már az első félidőben kezdték elveszíteni a türelmüket, előbb ébresztőt kiabáltak a játékosoknak, majd kissé vulgárisabban is kinyilvánították nemtetszésüket. Később Dárdai Pált, a válogatott korábbi kapitányát éltették, végül németül azt skandálták, hogy „viszontlátásra", azaz Bernd Storck távozását követelték. A közönség a győzelem ellenére többször is hangos skandálással jelezte, hogy elégedetlen a látottakkal.

A lefújást követően ezt füttyszóval nyomatékosították a drukkerek, akik véleményüket a szurkolást megköszönő játékosoknak is kifejezték.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese 10 forduló alatt 13 ponttal végzett a harmadik helyen, így lemaradt a 2018-as oroszországi világbajnokságról – ahogy az előzőekről is 1986 óta mindig. Az évet két barátságos meccsel zárja a nemzeti csapat novemberben Luxemburg és a vb-résztvevő Costa Rica ellen. Egyébként a csoportból Portugália labdarúgó-válogatottja jutott ki kedden egyenes ágon a jövő évi világbajnokságra, miután 2-0-ra legyőzte a vendég és eddig százszázalékos svájci csapatot.

„Nem volt egyszerű mérkőzés. Tudtuk, hogy mivel tartozunk a svájci vereség után a szurkolóinknak, s ha nem is sikerült sokkal, de azért nyertünk 1-0-ra. Nem játszottunk jól, de végig nyerni akartak a játékosok, ezért megdicsértem őket” – idézte az MTI Bernd Storck lefújás utáni értékelését. A kapitány nem kívánt részletekbe menően beszélni a találkozóról, egyúttal hozzátette, a csapat ezúttal nem kapta meg azt a támogatást drukkereitől, amit megszokott, ő pedig ehhez hasonlót még nem élt át pályafutása során.

Európai vb-selejtezők, 10. (utolsó) forduló, B csoport:
Magyarország - Feröer-szigetek 1-0 (0-0)
----------------------------------------
Groupama Aréna, 20 ezer néző, v.: Roi Reinshreiber (izraeli)
gólszerző: Böde (81.)
sárga lap: Nagy Á. (92.), illetve Benjaminsen (18.), Sörensen (57.), Baldvinsson (62.), Joensen (85.)

Magyarország:
-------------
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Szabó János - Stieber Zoltán (Nagy Dániel, 66.), Pátkai Máté, Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs - Ugrai Roland (Sallai Roland, 88.), Eppel Márton (Böde Dániel, a szünetben)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók

A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók
2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR