
Egy dél-amerikai és egy európai elődöntő lesz a Brazíliában zajló labdarúgó Konföderációs Kupán: Spanyolország és Uruguay is megerőltetés nélkül jutott tovább a B csoportból.
2013. június 24., 10:002013. június 24., 10:00
2013. június 24., 10:072013. június 24., 10:07
Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány a csoportkör zárófordulójában ismét a barcelonai játékosokra épített „első sorát\" küldte pályára Nigéria elllen, a katalán együttesből nyolcan is a kezdőbe kerültek. Köztük a kapus Victor Valdes is, így a harmadik meccsen már a harmadik hálóőr védett a világ- és Európa-bajnoknál. Dolga volt elég, a gyorsan megszerzett vezetés után ugyanis a társai hagyták focizni az afrikai együttest is, amelynek csatárai azonban túlbonyolították számos helyzetüket.
A másik kapu előtt Soldado és Fabregas hibázott rendre, a csereként beálló Fernando Torresnek viszont csak egy perc kellett a gólhoz – a Chelsea csatára így öt találattal vezeti a góllövőlistát. A végén már két unott csapat várta a lefújást, ám közben Jordi Alba még egyszer betalált – a spanyoloknak jöhet az elődöntőben a tavaly Eb-finálé visszavágója az olaszok ellen.
A másik mérkőzésen Uruguay tartalékos csapata már 79 másodperc után bevette Tahiti kapuját, a végül négyig jutó Abel Hernandez a Konföderációs Kupa történetének leggyorsabb gólját jegyezte. Dél-Amerika bajnok végül nyolccal verte a polinéziai amatőröket, és mindkét csapat tíz emberrel zárta a találkozót: előbb a 11-est is hibázó uruguay-i Scotti, majd a Ludivion kapta meg második sárga lapját. Az elődöntőben Uruguay a házigazda brazil válogatott ellen lép pályára
Konföderációs Kupa, B csoport, 3. forduló: Spanyolország-Nigéria 3-0 (Jordi Alba 3., 88., Torres 62.), Uruguay-Tahiti 8-0 (Abel Hernandez 2., 24., 45+1., 64. – utóbbit 11-esből, D. Perez 27., Lodeiro 61., Suarez 82., 90.). A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 9 pont, 2. Uruguay 6, 3. Nigéria 3, 4. Tahiti 0. Az elődöntők műsora, szerda: Brazília-Uruguay (m1, TVR 1, 22.00). Csütörtök: Spanyolország-Olaszország (m1, TVR1, 22.00).
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
szóljon hozzá!