Hirdetés

Nem ment a hazaiaknak a BL-selejtezőkben

Egyetlen otthon játszó együttes sem tudott nyerni a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörének szerda esti mérkőzésein, a Steaua is csak döntetlent játszott a Legia Varsóval.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 22., 08:512013. augusztus 22., 08:51

2013. augusztus 22., 08:522013. augusztus 22., 08:52

A román bajnok hiába vezetett féleidőben, a lengyelek szünet után kiegyenlítettek, és kemény erőfutballjukra a hátralevő időben már nem volt ellenszere a bukaresti gárdának. A Tottenham által tovább csábított Chiriches kisebb sérülése miatt kihagyta a találkozót, a második sárgalapját begyűjtó és az első félidő végén megsérülő Pintilii pedig nem játszhat a varsói visszavágón.

Laurenţiu Reghecampf, a Steaua edzője szerint a gyatra helyzetkihasználáson úszott el a győzelem. „Pintilii kiesése miatt kaptuk a gólt. A visszavágón jóval koncentráltabban kell játszanunk, mindenképpen győzni megyünk Varsóba\" – mondta a mérkőzés után a bukaresti tréner.

Bajnokok Ligája, 4. selejtezőkör, első mérkőzés

Steaua–Legia Varsó (lengyel) 1-1 (Piovaccari 34., illetve Kosecki 53.)
Dinamo Zágráb (horvát)–Austria Wien (osztrák) 0-2 (Leovac 69., Stankovic 75.)
Ludogroec Razgrad (bolgár)–FC Basel (svájci) 2-4 (Marcelinho 23., Sztojanov 50., illetve Szalah 12., 59., Sio 64., Schär 83. – 11-esből)
Fenerbahce (török)–Arsenal (angol) 0-3 (Gibbs 51., Ramsey 64., Giroud 77. – 11-esből)
Schalke 04 (német)–PAOK Szaloniki (görög) 1-1 (Farfán 32., illetve Stoch 73.)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés