
Fotó: Szász Adorján/GYHK
A Gyergyói Hoki Klub azzal a céllal jelentett be fontos személyi változásokat, hogy 2026-ra készen álljon az osztrák ligához (ICEHL) való csatlakozáshoz. A székely klub szerdán közölte, hogy az eddigi vezetőedző, Szilassy Zoltán sportigazgatóként, Góga Attila másodedző pedig csapatvezetőként folytatja a munkáját.
2024. május 09., 08:582024. május 09., 08:58
„Ez mindkettejük számára az eddigieknél nagyobb feladat lesz, a klubunk jövőjét alapvetően meghatározó új projektek megvalósításának ezek az első lépései.
Góga a felnőtt csapat körüli szervezői, logisztikai feladatokat látja el mostantól. Ez természetesen azzal jár, hogy a GYHK padján új szakemberek fognak dolgozni” – áll a gyergyóiak közleményében, amely szerint pár napon belül bejelentik, hogy kik lesznek az érkezők.
Szilassy elmondta, hogy sportigazgatóként nagyon sokrétű feladata lesz. „Az új saját utánpótlás-nevelési központunk létrehozása, a tevékenységének a megszervezése, az új jégpályánk felépülésével megnyíló teljesen új lehetőségek leghatékonyabb kihasználása a felnőtt csapat és az utánpótlás fejlesztése érdekében, az osztrák ICEHL hokiligához való csatlakozás előkészítése. Erre kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést a klubunk tulajdonosaitól. Ezek meghatározó szintű változások lesznek a gyergyói jégkorong életében, és olyan szakmai kihívás számomra, amely – úgy gondolom – annak a szakmai munkának a visszaigazolása, amelyet az elmúlt négy évben kollégáimmal együtt itt folytattunk” – fogalmazott a klub közösségi oldalán Szilassy. Hozzátette:
„Az én feladatom lesz ebben az edzésmunka követése, a játékosok fejlődésének figyelése, illetve a teljes utánpótlás struktúra szakmai munkájának koordinálása is. Az edzők képzése is elsőrendű feladat, szeretnénk számukra minél több szakmai tapasztalatszerző utat biztosítani, edzői szimpóziumokat szervezünk” – idézte a sportigazgatót az MTI.
A következő szezonban az Erste Ligás együttes mellett az U21-es magyar bajnokságba is benevez a Gyergyó, és ez a csapat fog szerepelni a romániai felnőtt bajnokságban is. A két gárda között átjárhatóság lesz.
Mint ismeretes, a GYHK tavaly megnyerte az Erste Ligát, idén pedig az elődöntőben búcsúzott a későbbi bajnok brassói Coronával szemben.

Többek között Császár mesterhármasával a Gyergyói Hoki Klub 7–4-re nyert Otopeni-ben a Steaua ellen a romániai jégkorong-bajnokság 3. helyéért kiírt párharc második mérkőzésén, ezzel a piros-fehérek bronzéremmel zárták a 2023–2024-es szezont.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
szóljon hozzá!