
Megalapozatlannak tartja a bukaresti törvényszék határozatát a Steaua katonai sportklubja (CSA) abban a kártérítési perben, amelyet George Becali futballklubja ellen indított a csillagos embléma jogtalan használatának ügyében.
2016. november 15., 16:542016. november 15., 16:54
A bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy a védelmi minisztérium égisze alá tartozó egyesületnek az állami költségvetés mellett saját bevétele is van, ezért 370 ezer euró bélyegilleték kifizetésére kötelezte az ügy napirendre tűzéséhez. A CSA jogásza, Florin Talpan azonban a Ziare.com portálnak jelezte, egy három éve hozott sürgősségi kormányrendelet értelmében a közintézmények mentesülnek az illeték kifizetése alól, ha a peres eljárás közpénzre vonatkozik, márpedig a védelmi minisztérium égisze alá tartozó Steaua CSA követelése az államkasszába folyna be.
„Nem adjuk fel. Folytatjuk a pert és nem hátrálunk meg. Ezt a kárt meg kell téríttetni\" – szögezte le. Emlékeztetett rá, hogy korábban felbecsültették a márkát, amelynek értelmében most közel 37 millió euró kártérítést követelnek a piperai üzletember klubjától, amiért az jogtalanul használta a csillagos brandet. A márkajogot, mint ismeretes, a legfelsőbb bíróság visszavonta Becali futballklubjától, és megállapította, hogy az a CSA-t illeti meg.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!