Hirdetés

Nem hagyja annyiban a szakszövetség, hogy Losonczi Dávidtól megtagadták a tust a vébé-döntőben

Losonczi Dávid (kék mez) gyönyörűen ráfordult török ellenfelére, rögtön visszatámadott, billentett és tusveszélyes helyzetbe szorította Cegzit •  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Losonczi Dávid (kék mez) gyönyörűen ráfordult török ellenfelére, rögtön visszatámadott, billentett és tusveszélyes helyzetbe szorította Cegzit

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hivatalos lépéseket tett a kötöttfogású 87 kilogrammos súlycsoport döntőjének felülvizsgálatára, mivel véleménye szerint a bírók súlyos tévedése nyomán szenvedett vereséget Losonczi Dávid.

Hírösszefoglaló

2023. szeptember 25., 18:452023. szeptember 25., 18:45

2023. szeptember 25., 19:042023. szeptember 25., 19:04

Az MBSZ hétfői tájékoztatása szerint a vezetőség úgy döntött, minden sportdiplomáciai lépést megtesz annak érdekében, hogy a vasárnapi finálét, melyben Losonczi Dávid óriási csatában 8-7-re kikapott a török Ali Cengiztől a belgrádi birkózó-világbajnokságon, felülvizsgálja a nemzetközi szövetség (UWW). „Határozott vélemény, hogy a szőnyegen a rivális két vállra került. Ezért az MBSZ hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodik a nemzetközi szövetség (UWW) illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg, súlyosan hibás bírói döntés született” – állt az MBSZ hírlevelében.

A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, az eredményt így nem változtatják meg, de az MBSZ szerint mindent meg kell tenni a maximális jogorvoslat érdekében.

Hirdetés

A fiatal magyar birkózó közel egy percig próbálta leszorítani Cengizt a vasárnapi fináléban, és a lelátóról többször egyértelműnek tűnt a két váll, amit a hosszú másodpercek alatt a mérkőzésvezető már kétszer is megítélt volna – olvasható az MTI tudósításában. Csakhogy a szőnyeg két végében ülő bíró (szőnyegelnök és pontozóbíró) nem adott erre engedélyt, majd a török ki tudott fordulni a hasára. A menekülést szabálytalannak ítélték, így Cengiznek vissza kellett hasalnia a szőnyegre, ekkorra azonban – a visszatámadással és a közben produkált billentéssel, illetve a szabálytalansággal 7-7-re egyenlítő, de így is hátrányban álló – Losoncziban nem maradt erő. Képtelen volt akciót csinálni, ahogy a hajrában is csak egy szabálytalan levitelre futotta erejéből, így végül – egy elutasított challenge miatt – 8-7-re veszített.

„Felfoghatatlan számomra, hogy egy vb-döntőben betusolnak valakit és nem ütik le a tust. Egyszerűen nem tudom, nem értem” – háborgott Módos Péter szövetségi kapitány közvetlenül a döntő után. Aki a helyszínen tehetetlen volt, ugyanis a tusveszélyes helyzetre nem kérhette a videobíró segítségét. „Az egész világbajnokságon jól birkóztam, szerintem most is többet tettem a töröknél a győzelemért, úgy éreztem, be is tusoltam, de a bírók nem így látták, a jóisten ezt valamiért most nem akarta” – nyilatkozta a finálét követően Losonczi Dávid, az ESMTK 23 éves birkózója.

Bácsi Péter, a magyar szövetség szakmai igazgatója hétfőn úgy nyilatkozott: már nyugodtabban látja a kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjának vasárnap esti fináléjában történteket, de a véleménye nem változott, úgy érzi, a bíróknak meg kellett volna adni a tust Losonczi Dávidnak.

„Azt gondolom, hogy a török sokat tett a győzelemért, de Dávidnak a lenti helyzetben legalább kétszer sikerült tusolnia, amit a mérkőzésvezető jelzett is, de a két másik bíró nem fogadta el. Nagyon bosszantó, ami történt” – jegyezte meg az MTI-nek Bácsi Péter.

A tavalyi vb-n bronzérmes Losonczi Dávid – aki már elődöntős sikerével olimpiai kvótát szerzett – karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el, egyúttal a magyar küldöttség harmadik dobogós helyét kaparintotta meg a belgrádi vébén.

korábban írtuk

Negyvennégy év után nyert vébé-aranyat szabadfogásban Magyarország
Negyvennégy év után nyert vébé-aranyat szabadfogásban Magyarország

A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail parádés teljesítménnyel, a döntőben technikai tus-győzelmet aratva aranyérmet nyert kedden a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Emlékezetes meccsen lettek kupagyőztesek a nagyváradi pólósok

Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.

Emlékezetes meccsen lettek kupagyőztesek a nagyváradi pólósok
2026. augusztus 28., péntek

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira

A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira
2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
Hirdetés