
Fotó: Veres Nándor
Ismét borult a papírforma az élvonalbeli férfi jégkorong-bajnokságban: a Steaua 2-0-ás hátrányba került hazai pályán a Galac elleni döntő összetettjében, míg a bronzért zajló csatában a Gyergyószentmiklósi Progymnak sikerült mindkétszer legyőznie a vendég Brassói Coronát.
2015. március 22., 16:572015. március 22., 16:57
A fináléban a bukaresti „bakák” számítottak esélyesnek, dacára annak, hogy a Duna-parti alakulat az elődöntőben épp a tavalyi bajnok barcaságiakat ejtette ki. A hétvégi, csíkkarcfalvi összecsapások alkalmával viszont beigazolódott, nem volt alaptalan a moldvaiak korábbi optimizmusa: a több csíkszeredai hokist is foglalkoztató együttes előbb 6-3-ra, majd 3-1-re verte a bukarestieket.
A kisdöntőben ennél jóval szorosabb meccseket játszott egymással a két erdélyi csapat. Mindkét találkozón az utolsó harmad bizonyult döntőnek, hiszen míg a második játékrészben a Cenk-alatti „Farkasok” kerekedtek felül, addig a hajrában már a piros-fehérek parádéztak és így előbb 6-5-re, majd 6-4-re nyertek.
Ennek következtében a bronzéremért zajló Progym–Corona párharc akár már kedden, Brassóban véget érhet – amennyiben a vendégek győznek –, ugyanakkor az elődöntőben tapasztaltak alapján a barcaságiak még nem mondták ki a végső szót, és képesek lehetnek hazai pályán kiegyenlíteni az állást. A kisdöntő harmadik mérkőzése 18.30-kor kezdődik, ha pedig szükség lesz negyedik meccsre is, akkor az másnap lesz, ugyanabban az időben.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntő következő két meccse Galacon lesz, ahol a házigazdák történetük első bajnoki címét szerezhetik meg. „Ez klubunk eddigi legfontosabb fináléja. Hiába nyertünk Karcfalván, a meccs még nincs lefutva, nem is gondolunk másra, csak a keddi játékra. Mindegyikünknek a lehető legjobbat kell nyújtania” – magyarázta Marius Trandafir, a Duna-partiak edzője. A döntő összecsapásait kedden 19 órától, szerdán pedig 17 órától élőben közvetíti a DigiSport.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!