Hirdetés

Néggyel nő a Kolozsvári CFR pontlevonása

Újabb négy pont levonásával büntetik a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapatát, így a bajnokságot hatpontos mínusszal kezdő fellegvári együttes összetettje már tíz ponttal fog eltérni a pályán kiharcolt eredményeitől.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 23., 16:032016. február 23., 16:03

2016. február 23., 16:142016. február 23., 16:14

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottságának kedden nyilvánosságra hozott, hétfő délutáni döntésére számítani lehetett, hiszen a licencfeltételek megszegéséért kapott első szankció sikertelen megóvása után már hetek óta halasztódott az újabb, korábban felfüggesztett elmarasztalás hatályba lépése.

„Eredetileg hat pontról volt szó. Egy bizonyos problémában igazgat adtak nekünk, emiatt maradt csak négy pont\" – magyarázta a ProSportnak Iuliu Mureșan. A CFR klubelnöke emlékeztetett arra, hogy a játékosok és más klubok felé felhalmozott tartozásaik miatt szankcionálta őket a testület, csakhogy elmondása alapján ezek az adósságok ugyanazok, amelyek korábban is voltak, és amelyeket épp a hatályban lévő törvények miatt nem törleszthettek az FRF-szabályzat szerinti határidőre.

„Pont ugyanazok az összegek, amelyek miatt a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultunk. Amióta fizetésképtelenné váltunk és csődvédelmet kértünk, már nem halmozódtak a tartozásaink. Többször is ugyanazért a vétségért büntetnek, pedig most bűnvádi eljárás elé néznénk, ha akkor kifizettük volna az adósságainkat. A szabályzat nincs összhangban a romániai törvényekkel\" – állapította meg. Minderre korábban már a klub csődbiztosa, Răzvan Zăvăleanu is rámutatott. Figyelmeztetett, hogy hivatali visszaélésnek számított volna, ha az átszerezési terv elfogadása előtt kifizették volna a kérdéses összegeket.

A klubot, mint ismert, az elmúlt idényben is súlyosan megbüntették, ám akkor a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a javukra döntött, és visszakapták a levont 24 pontot. Amikor a 2015–2016-os szezonra vonatkozóan a licencadó testület hat pont levonásával büntette a kolozsváriakat, ők ismét a lausanne-i testülethez fordultak, de az most nem vette figyelembe a csődvédelmi törvényt, és helyben hagyta az FRF licencadó testületének első büntetését, ennek pedig szinte automatikus hozadéka ez az újabb szankció.

További pontlevonástól viszont már nem tart Mureșan. „Többet kell a pályán gyűjtenünk, mint amennyit a bizottság elvehet. De már jóváhagyták az átszervezési tervet, további pontvesztés nem kerülhet szóba. Elméletileg még kieshetünk az élvonalból, de nem aggódom, mert jó csapatunk van\" – szögezte le a klubvezető.

Ötvenhét millió eurót ér a Steaua

Legkevesebb 57,3 millió eurót érő márkáért csatázik George Becali bukaresti futballklubja és a védelmi minisztérium fennhatósága alá tartozó „katonai\" sportklub, a szaktárca keddi közleménye szerint ugyanis ennyire becsülte fel a Steauát a romániai szakhatóság (ANEVAR). Az értékbecslést, mint ismert, még tavaly kérték, miután 2014 végén a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a nagy múltú labdarúgó-egyesület neve, emblémája és dicsőséglistája a sportklubot illeti meg. A minisztérium most kész kiszámolni, hogy az FC mekkora kárt okozott a brand 2004 és 2014 közötti jogtalan használatával, és értékesíteni kívánja a továbbra is vitatott tulajdonú „csillagos” márkát.

A CFR-nek két napja van a fellebbezésre. Jelenleg 28 pontjával a kilencedik helyen áll a Liga 1 összetettjében, így a felsőházi rájátszásról már korábban le kellett mondania. Az újabb büntetéssel 24-re apadna pontjainak száma, így helyet cserélne a tizedik Botoșani csapatával. Két pont előnye maradna a Temesvár és három a Voluntari előtt.

Utóbbi alakulat viszont megtáltosodni látszik Ionel Ganea irányítása alatt, hiszen hétfő este 3-1-re verte hazai pályán a címvédő Steauát. Ugyancsak a 24. fordulóban játszott 1-1-es döntetlent a Târgu Jiu-i Pandurii a Craiovával, ezért a Gorj megyeiek egy ponttal megelőzték a bukaresti „piros-kékeket\" a Giurgiui Astra által vezetett összetettben.

Mindezt olyan körülmények között, hogy hétfő éjfélkor hivatalosan is lezárult a téli átigazolási időszak a Liga 1-ben, az alapszakaszból pedig már csak egyetlen forduló maradt hátra, amikor is eldől, hogy a jelenleg hatodik Iași vagy ez egy ponttal mögötte álló Marosvásárhelyi ASA – amely a hajrában még leigazolta Paul Pârvulescu hátvédet – csatlakozik a felsőház mezőnyéhez a rájátszásban.

A Liga 1 állása:

1. Astra            25        14        8          3          41-28   50

2. Dinamo        25        13        8          4          35-23   47

3. Viitorul         25        13        7          5          48-27   46

4. Pandurii       25        12        8          5          32-25   44

5. Steaua         25        12        7          6          34-24   43

6. Iași               25        9          9          7          21-24   36

7. ASA              25        8          11        6          26-21   35

8. Craiova        25        8          7          10        26-26   31

9. CFR*            25        8          10        7          30-25   28

10. Botoșani   25        6          8          11        30-34   26

11. Temesvár  25        4          10        11        23-35   22

12. Voluntari   25        4          9          12        26-41   21

13. Chiajna      25        3          8          14        21-44   17

14. Petrolul*     25        2          8          15        17-33   8

* A CFR-t és a Petrolult 6 pont levonásával büntették

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés