
Fotó: A H2opolo.ro Facebook-oldala
Nagyváradon védte meg bajnoki címét a Steaua élvonalbeli férfi vízilabdacsapata, miután vasárnap 6-5-re felülkerekedett a VSK elleni döntő negyedik összecsapásán az egyik fél harmadik győzelméig tartó sorozatban.
2017. május 21., 18:052017. május 21., 18:05
A finálé első két, bukaresti találkozóján nagy arányban alulmaradt Körös-partiak ugyan szombaton meggyőző, 9-5 arányú sikerrel tartották életben a trónfosztásról szőtt álmaikat, de másnap már nem tudták elérni, hogy az ötödik összecsapásra mentsék a párharcot.
A hazaiak szerint ebben a Mihai Bălănescu és Mihnea Alexandrescu alkotta játékvezető páros is közrejátszott, olyannyira, hogy
Ekkor – négy váradi kapufa után – 6-4-re vezettek a vendégek, miközben Bogdan Remeșt, majd pedig a hevesen reklamáló Kádár Kálmán edzőt kiállították. A bíróknak „Tolvajok!" jelzőt skandáló közönség végül három perc elteltével ismét a játékra összpontosíthatott, de miután a medencébe visszatérő Körös-partiak egygólosra csökkentették a hátrányt, az utolsó másodpercben Pavlovic elképesztő körülmények között kihagyta az egyenlítő találatot.
Ezzel pedig eldőlt a serleg sorsa:
A legtechnikásabb játékost és a gólkirályt is a bukaresti „bakák" adták a spanyol–brazil Delgado, illetve Murisic személyében, miközben a szezon legjobb kapusának a Dinamo váradi hálóőrét, Marius Țicet választották.
Kádár Kálmán a meccs után jelezte, nem haragszik Pavlovicre a kapufa miatt, mert szerinte a játékvezetőknek kellett volna végig semlegesnek maradniuk, hogy a döntő csak Bukarestben, az ötödik meccsen dőljön el. „Nem nekik kellett volna eldönteniük a bajnoki címet, nem is beszélve arról, hogy döntéseikkel a játékosok sorsát befolyásolják" – mutatott rá. Megjegyezte, hogy
„Most nem volt akkora különbség a két csapat között, mint Bukarestben. Látszott, hogy ma is mindent beleadtuk, de a fiúk kifáradtak a szombati találkozón, erőnlétileg már nem tudtak felemelkedni arra a szintre. Nincs mit felrónom nekik, mert mindent megtettek a sikerért. Ebből tanulnunk kell és tovább kell lépnünk. A játékvezetéssel ugyanakkor teljes mértékben elégedetlen voltam, mert a kulcsmomentumokban a steauások könnyen kapták az előnyöket, miközben nekünk sem kiállítást, sem egy jogos büntetőt nem adtak meg" – értékelt a szakember.
Érdekesség egyébként, hogy a finálé előtt a sportági szövetség már nem egyezett meg a DigiSporttal a találkozó közvetítéséről, ezért
A váradi uszodában jelen volt az olimpiai bajnok steauás vívó, Ana Maria Brânză, aki a Román Vízilabda-szövetség Facebook-oldalának tanúsága szerint mobiltelefonjáról élő felvétellel „tudósított" a helyszínről.
A bajnokság bronzcsatája még nem dőlt el, mert Brassóban a szombati 12-6 arányú Dinamo-győzelem után a Sportul Studențesc tegnap 9-3-as sikerrel állította vissza az összetettbeli döntetlent. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc utolsó összecsapása kedden 11 órától lesz Bukarestben.
Az ötödik helyért az Aradi Amefa másodjára is legyőzte a Rapidot – 9-6-ra –, míg a hetedik helyért a Kolozsvári Poli múlta felül 10-7-re a Nagyváradi Crișult.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!