
Fotó: ovidpop.ro
Erősödött idén a férfi kosárlabda-bajnokság a Maros KK-t edző Szászgáspár Barnabás szerint, de így sem tartja lehetetlennek, hogy az alsóházból a döntőbe küzdjék magukat.
2017. február 28., 11:042017. február 28., 11:04
Minden egyes mérkőzést meg akar nyerni a férfi kosárlabda-bajnokság középszakaszában Mihai Silvășan, az alapszakaszgyőztes Kolozsvári U-BT vezetőedzője. Célja elérésének első állomása Nagyváradon lesz, a címvédő VSK ugyanis, mint ismeretes, a hatodik helyről lépett tovább a felsőházba, ahol mellettük még a Pitești, a Steaua, a Szeben és a Temesvári BC játszik március 4-étől április 5-éig a rájátszás pályaelőnyéért.
„Nyilvánvaló, hogy az első helyre nem tudunk felérni. Tíz mérkőzés lesz, de mi hét győzelemre állunk a kolozsváriaktól” – ecsetelte a Sebes-Körös-partiakat edző Cristian Achim. Ennek tükrében a második vagy harmadik hely megszerzését tűzte ki célul, amelyhez legalább hat győztes meccsre lesz szükségük a legjobb hat között. „Most még korai számolgatnunk, az viszont biztos, hogy a továbbiakban is az épp soron következő találkozóra fogunk összpontosítani. Persze voltaképp a rájátszás lesz az, ami igazán számít” – véli Achim is. Emiatt is szögezte le, hogy tanítványai aktuális formájának a csúcsát is az egyenes kieséses szakaszra szeretné időzíteni, és biztos abban, hogy addigra a jelenleg gyengélkedő William Franklin is felveszi a ritmust.
A tavalyi ezüstérmes, a Marosvásárhelyi Maros KK, mint ismeretes, a négy alakulattal maradt alsóház mezőnyébe szorult, de jó esélyekkel pályázik a rájátszásba jutásra, hiszen a két legjobb csatlakozhat majd a bajnoki címért zajló párharcokhoz. „Ez a szezon eddig nagyon nehéz volt az anyagi problémáink miatt. Rengeteg változás volt a keretben, kulcsemberek távoztak, nem volt stabilitás. Mindezek miatt elégedettek vagyunk azzal, hogy play-off helyen zártuk az első szakaszt, a Román Kupa nyolcas döntője pedig megmutatta, hogy tudunk versenyezni az olyan nagyköltségvetésű csapatokkal is, mint a Kolozsvár vagy a Steaua” – nyilatkozta a Krónikának Szászgáspár Barnabás, a marosvásárhelyiek vezetőedzője. Hozzátette, hogy számukra nem jelent újdonságot, ha a 6–7. helyről kell felküzdeniük magukat a fináléba és már nem egyszer bizonyították, hogy ez nem lehetetlen. „Stabilitás és nyugalom kell” – állapította meg.
Elmondása szerint erre van kilátás a klubnál, amelynek helyzete az elmúlt időszakban történt kifizetések révén már javult. „A bajnokság évről évre erősebb, nagyon nehéz lépést tartani az élmezőnnyel” – vallja a szakember, aki szerint színvonalas és izgalmas találkozókra van kilátás a bajnokság hátralévő részében. Az alsóházban a Maros KK a Craiovát fogadja hétvégén, míg a Dinamóhoz a Galac látogat. A felsőházban a Nagyvárad–Kolozsvár rangadó mellett még Pitești–Steaua és Szeben–Temesvári BC mérkőzések lesznek a középszakasz első fordulójában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!