
Fotó: Csikos Rolland
Visszaemlékezéseivel, közvetlen stílusával pillanatok alatt magával ragadta közönségét Kovács „Koko" István azon a nagyváradi találkozón, amelyet kedd koradélután szerveztek a Festum Varadinum rendezvénysorozat alkalmával.
2015. május 06., 14:072015. május 06., 14:07
2015. május 06., 14:182015. május 06., 14:18
A bő egyórás beszélgetés során a Windows Pub szorítónak kialakított színpadán helyet foglaló amatőr és profi világbajnok, olimpiai aranyérmes magyarországi ökölvívó teljes aktív pályafutása terítékre került, de a Ferencváros Vasember-triatlonra készülő szakosztályvezetője betekintést engedett későbbi sportdiplomáciai és magánéleti hétköznapjaiba is.
„Nem nagyon változtatnék semmin, ez az út úgy jó, ahogy van. Talán egy győzelmet kiemelnék, az pedig az olimpiai arany. Mindent annak köszönhetek\" – summázta a köztudottan Fradi-drukker „Koko\", aki 1996-ban, az atlantai ötkarikás játékokon „koronázta meg\" pályáját, amely egész fiatal korában indult.
Bevallása szerint gyermekként abból, hogy szegény kőbányai családban nevelkedett, csupán annyit érzett, hogy annál többre vágyott. Sikeres akart lenni. Miután kipróbált mindent – a színészettől a labdarúgáson keresztül a kézilabdázásig –, végül az ökölvívásban érezte meg ennek a lehetőségét. „320 meccsem volt, ebből csak 15 vereség, annak többségét is még ifiként, serdülőként szenvedtem el. Erre büszke vagyok\" – magyarázta.
Bokszolóként már nagyon fiatalon szembesülnie kellett saját félelmeivel. Máig emlékszik első elveszített meccsére 1984-ből, amikor egy hozzá hasonlóan 14 éves, 40 kilogrammos salgótarjáni fiú legyőzte. „Úgy emlékszem rá, mintha egy brutális állat lett volna. Másodpercek alatt elégtem, de nem az ő ereje vagy technikai tudása győzött le, hanem saját magamat győztem le\" – mesélte.
Figyelmeztetett ugyanis, hogy egy utcai bunyóval szemben teljesen más lelki teher az, amikor belépsz egy szorítóba, és ott kell bizonyítani. Sokakat látott ebben „elégni\". Neki viszont sikerült legyőzni saját félelmeit, és bár az 1992-es barcelonai bronzot követően majdnem szakított az ökölvívással, végül visszatérítették, hogy négy évvel később már arannyal térjen haza a nyári játékokról.
„Még Atlantában bejelentettem, hogy visszavonulok\" – emlékezett vissza. Csakhogy amikor hazatért, elkezdett hiányozni számára a „bunyó\", és adott magának még egy évet, hogy majd a budapesti világbajnokságon, hazai pályán köszönjön el. Immár mindenki tudja, hogy ez nem így történt, hiszen az akkoriban Magyarországon szárnyait bontogató profi ökölvívás felfigyelt rá.
Köszönhetően annak is, hogy a német Bundesligában vívott harminc meccséből csupán a legelsőt veszítette el, így bekerült a világbajnokokat nevelő Universum családjába. „32 évesen az első és utolsó profi vereség sok mindent megváltoztatott\" – állapította meg.
A promóterek nem véletlenül szerződtették le és „építették fel\", de amikor elesett a Naseen Hamed elleni pehelysúlyú címmeccstől, a motivációja is alábbhagyott. Veresége után pedig az Universum már nem volt ugyanaz a partner, mint korábban.
„A profi boksz világa ilyen. Mihai Leu sem azért vonult vissza, mert nem akarta folytatni, hanem mert sérülése után már nem kapott szerződést. Dariusz Michalczewski barátom is folytatta volna még, de ha nem áll mögötted a promótercég, akkor vége. Én pedig tiszteletem a pályafutásomat annyira, hogy ne adjam alább a színvonalat\" – magyarázta. Kovács István ekkorra már elindította vállalkozásait, és nem félt attól, hogy új karriert építsen. „A sport felvértezett azzal az akarattal, hogy látványos sikereket érjek el\" – állapította meg, hiszen azóta is sikerorientált, aktív életet folytat.
Magával ragadó lendülettel mesélte az olimpiai sztorikat, de beszélt családjáról és a Göncz Árpád volt köztársasági elnökkel való barátságáról is, akivel lehetősége adódott egy rögtönzött öklözésre is. „Az 1996-os olimpia előtt Göncz Árpi bácsi azt mondta, hogy úgy állj oda a feladathoz, hogy fontos a laza lélektartás\" – osztotta meg a bajnok, aki szerint ez a gondolat az élet minden területén alkalmazható tanács.
Mindenki „Kokója\" – aki szerencsének tartja, hogy nem lett autószerelő – jelenleg harmadik diplomáját készül megszerezni, dolgozik a Ferencváros ökölvívó-szakosztályának felvirágoztatásán, futja a maratonokat és készül, hogy nyáron Vasemberré váljon.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!