Hirdetés

Nagyék nyertek Magyarkanizsán az Eb-ezüstérmes szerbek ellen

A remekül védekező magyar férfi kézilabda-válogatott 23-21-re nyert a házigazda, Európa-bajnoki ezüstérmes szerb csapat ellen a londoni olimpiára készülő együttesek szombati barátságos mérkőzésén, Magyarkanizsán.

MTI

2012. július 16., 08:472012. július 16., 08:47

A település 85 százalékban magyarlakta, így nem volt meglepő, hogy nagyrészt a Mocsai-csapatnak szurkolt a közel 1000 fős drukkersereg. Sokan jöttek át Szegedről is, és a Tisza-parti városban nevelkedett, a Barcelonában világsztárra érett, majd a Veszprémhez igazoló Nagy László bemutatásánál volt a leghangosabb éljenzés a csarnokban. Külön érdekessége volt az összecsapásnak, hogy a két válogatott a londoni olimpián, augusztus 6-án, az utolsó csoportkörben is találkozni fog egymással.

Óriási hőségben, kimaradt ziccerekkel indult a meccs, az 5. percben még csak 1-1 gól esett mindkét oldalon. A folytatásban is felváltva estek a találatok, Iváncsik Tamás – aki ha így folytatja, még bekerülhet az utazók közé – gyorsan háromszor is eredményes volt, míg a Veszprémtől nyáron eljött Vujin, valamint a szegedi Prodanovics is beköszönt Miklernek. Egyik gárda sem tudott elhúzni, kétgólos különbség először csak a 22. percben alakult ki (8-10), majd egy újabb vendégtalálatot követően időt kértek az Eb-második szerbek. A hazaiak hétperces szünet után, emberelőnyben voltak ismét eredményesek (9-12), és a szünet előtt tovább faragtak hátrányukból.

Négy magyar gól vezette be a második félidőt, és Fazekas kapus csak hét és fél perc után kapitulált először. A biztos vezetés tudatában egyre többet cserélt Mocsai Lajos. Negyedórával a vége előtt, amikor 13-19-ről 15-19-re jöttek fel a szerbek, a kapitány időt kért. Aggodalomra azonban nem volt ok, mert a hátralévő időben is jól zárt a védőfal, Fazekas pedig büntetőt is védett, igaz, a hazaiak egy percig sem adták fel a csatát. A magyar válogatott csütörtökön Szegeden Tunézia ellen folytatja felkészülését, vasárnap pedig Dunkerque-ben Franciaország vendégeként lép pályára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés