Hirdetés

Nagybányán veszített derbit az Aradi UTA

A Nagybányai FC otthonában kapott ki vasárnap 2-0-ra az Aradi UTA a másodosztályos labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának rangadóján. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 06., 19:072016. március 06., 19:07

A Maros-partiak edzője, Nagy Roland szerint másképp alakulhatott volna a találkozó, ha Strătilă nem hagyja ki a meccs elején megítélt büntetőt, mert akkor az ellenfelük nagyobb nyomás alatt futballozott volna.

„Szinte végig mi irányítottuk a meccset, csak a gól hiányzott ahhoz, hogy nyerjünk. Az ellenfél viszont az első bizonytalanságunkat megbüntette. Az eredmény nem feltétlenül tükrözi azt, ami az amúgy kritikán aluli minőségű pályán történt, de a Nagybánya végül megérdemelten nyert” – nyilatkozott a szakember, akinek együttese lecsúszott a második csoport összetettjének harmadik helyére, egy ponttal előzve meg a máramarosi gárdát.

Az élen továbbra is a Râmnicu Vâlcea áll, de szombaton épp a második helyre előrelépett Medgyestől kapott ki hazai pályán 1-0-ra. A többi eredmény: Mioveni–Pankota 1-1, Szatmárnémeti–Kolozsvári U 2-3, Brassó–Tatrang 2-0. A Târgovişte és a Resicabánya szabadnapos volt.

Az első csoportban listavezető Rapid – amelynek csődeljárási ügyét májusra halasztotta a bíróság – 1-0-ra nyert a giuleşti-i stadionban az egyik közvetlen riválisa, az összetettben második Călăraşi ellen, miközben a tabellán harmadik Brăila mindössze 1-1-es döntetlent jegyzett a sereghajtó Piatra Neamţi-i Ceahlăul otthonában. A többi eredmény: Konstanca–Pojorâta 3-0, Galac–Buzău 0-2, Berceni–Bákó 1-0, Baloteşti–Suceava 0-0. A pontvadászatban szerdán hétközi forduló lesz, amelyben az UTA és a Pankota is szabadnapos, míg a Rapid a Brăila vendége lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés