Hirdetés

Nagy László kézilabdázó visszavonul a válogatottságtól

Búcsút int. Nagy László 199-szer öltötte magára a válogatott mezt

Búcsút int. Nagy László 199-szer öltötte magára a válogatott mezt

Nagy László visszavonul a válogatottságtól, a csapatkapitány a Magyar Kézilabda Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be döntését.

MTI

2017. október 09., 11:352017. október 09., 11:35

2017. október 09., 12:352017. október 09., 12:35

A 36 éves jobbátlövő elmondta, nem hivatkozik sérülésekre vagy családi elfoglaltságra, egyszerűen azért döntött így, mert a posztján a szegedi Balogh Zsolt és a veszprémi Ancsin Gábor „továbbviheti a stafétabotot”.

„Az indok nagyon egyszerű, személyükben megoldott ez a poszt a válogatottban, mindketten bizonyították a nemzeti csapatban és a klubjukban is, hogy nemzetközi szintű a játékuk” – nyilatkozta Nagy László, aki megköszönte a korábbi szövetségi kapitányok meghívását. „Rengeteg kellemes emlékem és élményem fűződik a válogatottbeli szerepléshez. Felemelő érzés volt az a szeretet, ami körbevett minket” – tette hozzá a klasszis játékos.

Hirdetés

A jobbátlövő 1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a felnőtt válogatottban, majd a Barcelonába igazolt, amellyel kétszer Bajnokok Ligáját nyert. Három évig (2009 és 2012 között) nem lépett pályára nemzeti színekben, de a londoni olimpia előtt Veszprémbe igazolt, és azóta ismét ő volt a csapatkapitány. Pályafutása során 199 válogatott mérkőzésen 728 gólt szerzett. Az athéni (2004) és a londoni olimpián (2012) negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es vb-n hatodik helyezett csapatnak is kulcsembere volt.

Nagy László ötszörös magyar és négyszeres spanyol bajnok, háromszoros világválogatott, Magyarországon négyszer választották az év legjobbjának.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke elmondta, elfogadják a Telekom Veszprém játékosának elhatározását, és biztosította róla, hogy a közeljövőben bekapcsolódhat a sportág irányításba. „Az elmúlt hetekben egyeztettünk, a döntést a szövetség természetesen tudomásul veszi. Nem örülünk neki, de a szempontjait és a szándékát elfogadjuk” – fogalmazott Kocsis. Hangsúlyozta, az MKSZ igyekszik méltó rendezvénnyel megünnepelni azt a nagyszerű életpályát, amit a jobbátlövő bejárt. „Már arról is elkezdtünk beszélgetni, miként csatlakozhat a sportág irányításába, hiszen eszébe sem jutott hátat fordítani magyar kézilabdának. A következő hetekben meg fogjuk találni a módját, hogy továbbra is tenni tudjon szeretett sportágáért” – mondta a szövetség elnöke.

Ljubomir Vranjes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya – egyben a Telekom Veszprém vezetőedzője – közölte, elveszítettek egy bálványt, a fiatalok példaképét, de ő is elfogadja Nagy László döntését. „Edzőként nagy veszteség, és bár most nehéz, de előre kell tekintenünk. Remek pályafutást tudhat maga mögött, nehéz lesz pótolni a világ egyik legkiválóbb jobbátlövőjét, ám több jó játékosunk van a posztján” – nyilatkozta Vranjes.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés