Hirdetés

Mourinho elhagyja a Real Madridot

A Real Madrid elnöke bejelentette, hogy José Mourinho a szezon végén közös megegyezéssel távozik a királyi gárdától. A portugál szakember utódjáról még nem döntöttek.

MTI

2013. május 21., 13:332013. május 21., 13:33

„A Mourinhóval folytatott megbeszélésen megállapodtunk, hogy a szezon végén felbontjuk a szerződést\" – mondta hétfő esti sajtótájékoztatóján Florentino Perez, aki hozzátette, mind a klub, mind a tréner úgy vélekedett, most jött el az idő, hogy befejezzék az együttműködést. Az elnök pozitív mérlegűnek nevezte a portugál edzővel való közös munkát, mert minden évben a legjobbak közé vezette a csapatát. A két fél abban állapodott meg, hogy nincs egymás felé semmiféle követelésük.

A sportvezető elárulta, egyetlen szakemberrel sem kötöttek elő-szerződést, illetve egyelőre nem állapodtak meg a jövőre vonatkozóan, továbbá azt is jelezte, hogy ez nem olyan probléma, amit holnapra meg kell oldani. Azt viszont megerősítette Perez, hogy miután közös megegyezéssel megállapodtak Mourinhóval a szerződésének felbontásáról, megkeresték a francia bajnok Paris Saint-Germaint Carlo Ancelotti elérhetőségével kapcsolatban, de hozzátette, az olasz edző nem az egyetlen jelölt a megüresedett posztra.

Mourinho három éve érkezett a királyi gárdához, szerződéséből pedig további három év volt hátra, ugyanis tavaly májusban 2016 nyaráig hosszabbított a királyi gárdánál. A Real az idényben mindössze egyetlen trófeát nyert, még augusztusban a Szuperkupát. A teljesítménnyel Mourinho is elégedetlen volt, edzői karrierje legrosszabb szezonjának nevezte a mostanit.

Az 50 éves portugál trénert azzal a céllal csábították 2010-ben az Internazionalétól a Realhoz, hogy irányításával a spanyol együttes megnyerje tizedik BEK-, illetve BL-trófeáját. Ennek érdekében a Mourinho érkezését megelőző évben és azóta összesen 400 millió eurót költöttek a játékoskeret megerősítésére, de a Real Madrid három év alatt mindössze három trófeát nyert: tavalyelőtt a spanyol Király Kupát, 2012-ben pedig a bajnokságot és a spanyol Szuperkupát hódította el.

A nemzetközi sajtóban napok óta arról írnak, hogy a Portóval és az Internazionaléval is BL-győztes Mourinho ismét a Chelsea mestere lesz, míg helyét a Realnál Ancelotti veszi át. Mourinho 2004 és 2007 között dolgozott a londoni alakulatnál, és ezalatt minden hazai kupasorozatot – beleértve a bajnokságot is – legalább egyszer megnyert, a BL-ben pedig kétszer négy közé vezette a Kékeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 04., csütörtök

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál

A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál
Hirdetés
2026. május 31., vasárnap

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van

Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van
2026. május 30., szombat

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG

Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG
2026. május 30., szombat

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot

Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot
Hirdetés
2026. május 30., szombat

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci

Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci
2026. május 29., péntek

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak

Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak
2026. május 25., hétfő

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna

A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat

A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat
2026. május 15., péntek

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla

Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla
2026. május 13., szerda

Elvérzett a Román Kupa döntőjében a Kolozsvári „U”

A Craiovai Universitatea nyerte a labdarúgó Román Kupát, miután a szerda esti nagyszebeni döntőben tizenegyesekkel 6–5-re legyőzte a Kolozsvári „U”-t.

Elvérzett a Román Kupa döntőjében a Kolozsvári „U”
Hirdetés
Hirdetés