Hirdetés

Motoron tér vissza

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Székelyföldi segélyszolgálati körúton Kovács „Kokó” István visszavonult ökölvívó. „Eddig egyéb elfoglaltságaim nem tették lehetővé, hogy Erdélybe is eljöjjek, de azután, amit pár óra alatt az úton és Kolozsváron láttam, biztos, hogy motoros barátaimmal még idén visszajövünk” – nyilatkozta a Krónikának Kovács „Kokó” István. A kétszeres Európa- és világ-, illetve olimpiai bajnok és profi világelső ökölvívó a Magyar Ökumenikus Segélyszolgálat jószolgálati követeként érkezett munkatársaival Erdélybe.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00

A kolozsvári pihenést követően pénteken a Székelyföldre utazik tovább, ahol az udvarhelyszéki Hodgyán és Bikafalván a Magyar Ökumenikus Segélyszolgálat közreműködésével felújított iskolákat és óvodákat adják át. Az épületek a 2005-ös augusztusi árvízben szenvedtek súlyos károkat.

„Korábban Afganisztánban és Üzbegisztánban vettem részt hasonló projektekben, végre Erdélybe is eljuthatok, és az árvízkárosult székelyföldi falvak segítése mellett ennek a gyönyörű vidéknek legalább a töredékét megismerhetem” – mondta Kokó, aki 2005 óta kapcsolódott be a magyar segélyszolgálat munkájába.

Kovács István azt követően sem szakadt el teljesen a sporttól, hogy aktív öklözői pályafutását abbahagyta. Jelenleg a Magyar Ökölvívó Szövetség tiszteletbeli elnöke, ugyanakkor a profi ökölvívók világszövetségének (WBO) európai elnöke is. Továbbá a Sport Klub és az RTL Klub televíziók szakkommentátora, illetve szerkesztője. Mindemellett Budapesten Bokszutca néven vendéglőt, Tarcalon pedig borászatot működtet, ugyanakkor kisebbségi társtulajdonosa egy németországi szállodának is. Az edzői pálya azonban egyelőre nem foglalkoztatja. „Ennyi elfoglaltság mellett nem edzősködhetek, különben sem biztos, hogy jó tréner lenne belőlem. Sportolóként azt hiszem, hogy tettem már valamit, edzőként nem biztos, hogy sikerülne, ilyesmire már bőven akadt példa” – mondta lapunknak Kokó.

Kovács István szerint nem várnak túl fényes napok majd a magyar küldöttségre a 2008. évi pekingi nyári olimpián, és egyelőre olyan utódot sem tudott megnevezni, aki olimpiai aranyat nyerhet. „Az esélyek valós felmérése azt mondatja velem, hogy a játékokon hat-hat arany-, ezüst-, illetve bronzéremre esélyes a magyar csapat” – mondta Kovács István. Szerinte az ökölvívók közül a 48 kilogrammos súlycsoportban Bedák Pál juthat el a döntőig, bár a nemzetközi erőviszonyokat ismerve ez nagyon nehéz lesz, továbbá Káté Gyula esélyes arra, hogy éremközelbe kerüljön Pekingben.

„Az úszósportunk sajnos már nem hozza a megszokott érmeket, de az öttusázók, a vívók, a kajak-kenuzók, a női kézilabdázók, a női és főleg a férfi vízilabdázók szerezhetnek kellemes perceket nekünk, magyaroknak” – latolgatta Kokó a 2008-as pekingi olimpián részt vevő magyarok esélyeit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés