
Fotó: gsp.ro
A Kolozsvári CFR és a Giurgiui Astra is kikapott az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság playoffjának hétvégi meccsein. Az alsóházban a Medgyesi Gaz Metan a Marosvásárhelyi ASA vendégeként rabolt pontot.
2017. május 01., 23:162017. május 01., 23:16
„Ha nem mi nyerünk, akkor nem is érdekel, hogy kié lesz idén a bajnoki cím” – mondta Vasile Miriuță, miután az általa edzett Kolozsvári CFR élvonalbeli csapata 3-0-ás vereséget szenvedett vasárnap hazai pályán attól a Craiovától, amelyik a Román Kupa elődöntőjének hazai meccsén még 1-0-s hátrányba került a Voluntari-ral szemben.
A kolozsvári szakember nem próbált mentséget találni a bajnokság felsőházi rájátszásában történtekre, ugyanakkor arra rámutatott:
A reméltekkel ellentétben ugyanis még nem zárult le a csődvédelmi eljárásuk, ezért a Liga 1-ben elfoglalt helyüktől függetlenül nem vehetnek részt az UEFA által szervezett nemzetközi bajnokságokban. Persze a bajnoki címet így is csábítónak tartották volna, a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulója után viszont 33 ponttal maradtak a negyedik helyen – öt pontra a Viitorultól, és ugyanannyira az addig hét meccset lejátszó, FCSB névre váltott Steauától.
Az viszont már biztossá vált, hogy a szezont hat pont levonásával kezdő fellegváriakat a címvédő Giurgiui Astra már nem tudja beérni, Marius Șumudică együttese ugyanis 3-2-es vereséget szenvedett a Viitorul vendégeként, ezért két fordulóval a szezon vége előtt 26 ponttal maradt a playoff utolsó, hatodik helyén. Már csak azt az ötödik helyet csípheti el, amelyet egyelőre a Craiova birtokol 31 ponttal.
Az alsóház számára még hat forduló van hátra, de a Marosvásárhelyi ASA helyzete így is megpecsételődni látszik, miután egy újabb hazai pályás gól nélküli döntetlennel maradt sereghajtó (13 pont) a mezőnyben. Most a Medgyesi Gaz Metannal osztozott a pontokon, legközelebb pedig sorsdöntő csatát vív azzal a Chiajnával, amelyik ugyancsak 0-0-ával zárt hétvégén a Iași ellen, és beérte az összetettben a Voluntari ellen 3-1-es vereséget szenvedő Târgu Jiu-i Panduriit (17 pont). A Temesvár–Botoșani találkozó hétfőn este 1-1-gyel zárult.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!