Hirdetés

Monaco: káosz és Hamilton-diadal

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Forma–1: Szakadó eső és rengeteg baleset jellemezte a Forma–1-es világbajnokság tegnapi hatodik versenyét, a Monacói Nagydíjat, amelyet kaotikus verseny után Lewis Hamilton nyert meg.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. május 26., 00:002008. május 26., 00:00

Már a rajtot is a McLaren–Mercedes brit pilótája kapta el a legjobban: a harmadik rajtkockából indult, de sikerült megelőznie a második helyről startoló Räikkönent (Ferrari), sőt egy darabig úgy tűnt, az élről rajtoló Massát is maga mögé utasítja, ám a brazil sikerrel verte vissza a támadást. Az esős, szűk pálya ráadásul több pilótát is megtréfált: előbb egy koccanást követően Rosbergnek (Williams), majd Buttonnak (Honda) és Glocknak (Toyota) kellett a bokszutcába hajtania orrkúpcseréért. A legnagyobb csapás azonban Hamiltont érte: a palánknak csapta autóját, jobb hátsó kereke kidurrant, így elveszítette második helyét. Hamarosan Alonso (Renault) is ugyanígy járt, majd teljes lett a káosz: Sébastien Bourdais (Toro Rosso) hátulról belerohant a szintén a palánkkal ütköző David Coulthard (Red Bull) autójába, így aztán a biztonsági autót is pályára kellett küldeni. Az új rajtot követően Räikkönen bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, miután kiderült: autójára nem szerelték fel a kerekeket a szabályzat által előírt időben, vagyis legalább három perccel a start előtt. Közben Alonso előzni próbálta Heidfeldet (BMW), ám a német zárta az ívet, így a kétszeres világbajnok spanyol oldalról beleütközött. A vizes pályán aztán az élen haladó Massa is hibázott: kicsúszott, és mire visszatért a pályára, az addig mögötte haladó Robert Kubica (BMW) átvette a vezetést. A Ferrarit még tovább húzta az ág: Räikkönen a negyedik helyen autózva koccant az oldalfalnak, amit autójának orreleme bánt.

A huszadik körre elállt az eső, az élen pedig izgalmas küzdelem alakult ki. Massa csak időlegesen tudta viszszaelőzni Kubicát, az élre pedig Hamilton került, aki korai bokszkiállása miatt több üzemanyaggal rendelkezett. Hiába gyűjtött azonban jelentős előnyt, Rosberg (Williams) gyalultatta le az oldalfallal autója jobb oldalát, újra jött a biztonsági autó, a mezőny pedig összerázódott. A safety car néhány kör után kiállt, Räikkönen pedig követte – miután az alagútból kijövet elvesztette uralmát a Ferrari fölött, és hátulról belerohant az addig a negyedik helyen autózó Sutilba (Force India).

Mivel a rengeteg baleset miatt a hátra lévő 12 kör megtételére nem maradt idő, a 78 körös futamot a kétórás versenyidőből hátra lévő 11 perc, azaz 76 kör után intették le, így Hamilton idei második diadalát ünnepelhette, sőt összetettben is átvette a vezetést – Räikkönen ugyanis nem szerzett pontot. Idei első pontjait ünnepelhette viszont Vettel (Toro Rosso) és Barrichello (Honda) is.

B. L.

 

Monacói Nagydíj, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 2. Robert Kubica (lengyel, BMW– Sauber), 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault), 5. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso–Ferrari), 6. Rubens Barrichello (brazil, Honda), 7. Kazuki Nakadzsima (japán, Williams–Toyota), 8. Heikki Kovalainen (finn, McLaren– Mercedes). A világbajnokság állása hat futam után, pilóták: 1. L. Hamilton 38 pont, 2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 35, 3. F. Massa 34, 4. R. Kubica 32, 5. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber) 20, 6. H. Kovalainen 15, 7. M. Webber 15, 8. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 9, 9. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 9, 10. Nico Rosberg (német Williams– Toyota) 8, 11. K. Nakadzsima 7, 12. S. Vettel 4, 13. R. Barrichello 3, 14. Jenson Button (brit, Honda) 3, 15. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso–Ferrari) 2. Konstruktőrök: 1. Ferrari 69, 2. McLaren–Mercedes 53, 3. BMW–Sauber 52, 4. Williams–Toyota 15, 5. Red Bull–Renault 15, 6. Renault 9, 7. Toyota 9, 8. Toro Rosso–Ferrari 6, 9. Honda 6.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés