Hirdetés

Mol Liga: feltételekhez kötötték a galaci csatlakozást

Tavaly még elutasították a Galac csatlakozását, idén viszont már nyitottnak mutatkozik a Mol Liga vezetősége és az érintett klubok Románia jégkorongbajnokának „felvételére" – derült ki a 2016–2017-es szezon keddi előkészítő ülésén.

Krónika

2016. május 04., 16:382016. május 04., 16:38

A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) közleménye szerint az esetleges bővítésről még csak elméleti szinten esett szó, de az egyeztetéseket már megkezdték, hogy a vitás kérdésekről a világszervezet (IIHF) május 20-i kongresszusa alkalmával döntsenek. „Így a június elsejei nevezési határidőre már minden potenciális és jelenlegi listatag világos feltételekkel hozhatja meg a döntést\" – olvasható az MJSZ hivatalos holnapján.

A Jégkorongblog.hu-t viszont már arról is tájékoztatta a szervezet, hogy a moldvai alakulattól a többiek utazási költségeinek megtérítését várják el az első szezonban. Emellett a Román Jégkorongszövetségnek (FRHG) is feltétel nélkül engedélyeznie kell a romániai csapatok Mol Liga-szereplését, és a hazai élvonalbeli bajnokság menetrendjét a nemzetközi pontvadászat műsorához kell igazítania.

„Az erdélyi csapatok az átmeneti nyolc légiós helyett hat légióst játszathatnak meccsenként, ez a Galacra is vonatkozik majd, nincs kivétel\" – idézi az online szaklap a Mol Liga vezetésének feltételeit. A Mol Ligában, mint ismeretes, az elmúlt idényben a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona szerepelt, az évek során viszont korábban már a Steaua is tagja volt a határon átívelő magyar–román bajnokságnak.

A hargitai kék-fehéreket érintő hír különben, hogy lapunk információi szerint Artur Oktyabrjov orosz vezetőedző nem folytatja a náluk tavaly ősszel megkezdett munkát. Az új szakember kinevezéséről még nem döntöttek, de már megkezdték a csapatépítést a következő szezonra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés