
Fotó: Kristó Róbert
2012. január 23., 05:222012. január 23., 05:22
Az új légiósokkal menet közben fokozatosan erősödő Steaua Rangers zsinórban három győzelemmel zárt, pénteken ősi riválisát, a Szeredát is legyőzte 4-3-ra, ám végül így sem tudta megelőzni a Miskolcon csak hosszabbításban vesztő (3-2), így pontot szerző Ferencvárost. A zöld-fehérek jobb egymás elleni eredménnyel – az öt meccsből négyet is megnyertek – előzték meg a bukarestieket, és hasonló módon dőlt el az első hely sorsa is: a Csíkszereda háromszor nyert a Dab elleni meccseken, és csak kétszer kapott ki. A címvédő kissé le is eresztett az alapszakasz végére: az utolsó héten négy meccséből csak egyet nyert meg, igaz, Miskolcon és Székesfehérváron is csak büntetőkkel vesztett.
Az utolsó két helyezett, az Újpesti TE és a Sapa Fehérvár AV 19 farmcsapata számára véget ért a Mol Liga, a középmezőny pedig már tegnap, lapzárta után megkezdte a két győzelemig tartó negyeddöntős küzdelmeket. Az egyik ágon két magyarországi együttes, a Miskolci Jegesmedvék és a Ferencváros csap újra össze, a másikon pedig a Brassói Corona Fenestela és a Steaua romániai párharcot vív – a második, mai meccset 19 órától közvetíti a Digi Sport. Amennyiben valamelyik párharc 1-1-re áll majd, a mindent eldöntő mérkőzést csütörtökön rendezik.
A negyeddöntő továbbjutói közül az alapszakaszban előrébb végző csapat játszik a Dab.Doclerrel, a másik pedig a Csíkszeredával a január 29-én kezdődő és az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőben. A Mol Liga döntője február 15-én rajtol, és szintén három győzelem kell majd a trófea megnyeréséhez.
A 35 fordulós alapszakasz végeredménye: 1. Csíkszereda 83 pont, 2. Dab.Docler 83, 3. Brassó 59, 4. Miskolc 54, 5. Ferencváros 47, 6. Steaua 47, 7. Fehérvár 37, 8. Újpest 10.
Kanadai táblázat: 1. Vaclav Novak (Csíkszereda) 60 pont (28 gól+32 gólpassz), 2. Martin Saluga (Miskolc) 52 (21+31), 3. Fodor Szabolcs (Miskolc) 49 (20+29), 4. Ioan Timaru (Steaua) 48 (20+28), 5. Vladimir Dubek (Miskolc) 48 (18+30), 6. Borsos Attila (Brassó) 47 (21+26), 7. Varga Milán (Brassó) 42 (19+23), 8. Hajós Roland (Fehérvár) 42 (12+30), 9. Becze Tihamér (Csíkszereda) 39 (27+12), 10. Casey Bartzen (Brassó) 39 (9+30). Góllövőlista: 1. Novak 28 gól, 2. Becze 27, 3. Saluga 21, 4. Joshua Bonar (Miskolc), Fodor, Timaru 20-20, 7. Varga 19, 8. Dubek, Kiss Dávid (Fehérvár), Mihály Ede (Csíkszereda), Rafaj Attila (Miskolc) 18-18. Gólpasszok: 1. Novak 32 gólpassz, 2. Saluga 31, 3. Bartzen, Dubek 30-30, 5. Fodor 29, 6. Timaru 28, 7. Borsos 26, 8. Jan Jarabek (Miskolc) 25, 9. Joonas Sivonen (Ferencváros) 24, 10. Varga, Jozef Hruby (Csíkszereda) 23-23. Plusz-mínusz mutató: 1. Novak 50, 2. Lubomir Hurtaj (Csíkszereda) 44, 3. Hruby, Góga Attila (Csíkszereda) 42, 5. Mihály Ede 34, 6. Becze 30, 7. Jarabek 23, 8. Flinta Botond (Csíkszereda), Adorján József (Brassó) 19-19, 10. Nagy István (Csíkszereda), Hegyi Ádám, Pavuk Attila (Dab.Docler) 18-18. Kapusok, védési hatékonyság: 1. Stanislav Kozuch (Csíkszereda) 93,67 százalék, 2. Peter Sevela (Dab.Docler) 93,46, 3. Patrik Polc (Brassó) 93,05, 4. Budai Krisztián (Miskolc) 91,91, 5. Jozef Racko (Ferencváros) 89,43, 6. Pleszkán József (Fehérvár) 88,31, 7. Adrian Catrinoi (Steaua) 87,85, 8. Szőke Attila Norbert (Újpest) 87,19. Kapott gólátlag: 1. Kozuch 1,85 gól/meccs, 2. Sevela 2,03, 3. Polc 2,85, 4. Budai 2,94, 5. Racko 3,92, 6. Pleszkán 4,61, 7. Catrinoi 4,80, 8. Szőke 5,91.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.