Hirdetés

Mol Liga: döntős a HSC

Söpréssel, háromból három mérkőzést nyerve jutott a Mol Liga döntőjébe a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata, amely szerda este az Érsekújváron elért 4-1-es győzelemmel biztosította be helyét a közös magyar–román–szlovák hokibajnokság fináléjában.

Páva Adorján

Hírösszefoglaló

2013. március 08., 08:052013. március 08., 08:05

A csíki csapat célja az volt, hogy már az első érsekújvári találkozót megnyerje, és kipihenten várja a finálét. Bár a mérkőzés első gólját a felvidéki csapat szerezte meg, ez nem törte meg a HSC-t, amely az első harmad végére Molnár Zsombor és Hurtaj találatával megfordította az állást. Innentől kezdve pedig nem engedték ki a mérkőzést a kezükből a csíki játékosok. A második játékrész derekán Moldován Ervin növelte az előnyt, másfél perccel a mérkőzés vége előtt pedig Hurtaj beállította a végeredményt. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy kiharcoltuk a döntőbe jutást. Nagy szerencsénk volt az első harmadban, mert az érsekújváriak tucatnyi nagy helyzetet alakítottak ki. Ezeket azonban nem lőtték be, mi pedig később átvettük az irányítást. Korrekt, jó meccset játszottunk ezúttal is” – nyilatkozta Gál Sándor, a HSC vezetőedzője. Robert Spisak, az Érsekújvár trénere szerint a szezon legjobb meccsét játszották, rengeteg lehetőségük volt, de ezeket nem tudták kihasználni, ezért vesztettek.

A másik elődöntős párharcban az alapszakaszgyőztes Dunaújváros szerda este visszavette pályaelőnyét Miskolcon, ahol a harmadik meccsen 4-1-re nyert, ezzel pedig összesítésben 2-1-re vezetett – a csütörtöki, negyedik összecsapás lapzárta után ért véget. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó döntő március 12-én és 13-án a magyarországi továbbjutó otthonában kezdődik, Csíkszeredában 16-án és 17-én játszanak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés