2010. augusztus 26., 09:492010. augusztus 26., 09:49
Az 1986-ban a férficsapat kapitányaként vb-ezüstérmes Mocsai 2009. szeptember óta dolgozott a férfiválogatott szakmai igazgatójaként, amikor a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) a szakember veszprémi segítőjét, Csoknyai Istvánt nevezte ki a nemzeti csapat élére. Az MKSZ már tavaly Mocsait szerette volna kapitánynak, de az MKB Veszprém akkor még nem támogatta az 56 éves tréner kettős szerepvállalását. Az edzőpáros idén teljesítette a legfontosabb célkitűzést, és kijutott a válogatottal a januári, svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Sinka László MKSZ-elnök ezek után ismét felvetette, hogy Mocsai legyen a kapitány, és, miután a veszprémi klub ezúttal áldását adta, a szövetség elnöksége tegnap elfogadta a jelölést.
„A cél egyértelmű és világos, a válogatott legyen ott a 2012-es londoni olimpián. A kluboknak és a játékosoknak ennek megfelelően kell hozzáállniuk a következő időszakhoz. Az első lépés: a világbajnokságon szerepeljen úgy a csapat, hogy az olimpiai kijutásra maradjon esélye” – mondta az MTI-nek kinevezése után Mocsai, aki ezt megelőzően 1988-ban Szöulban a férfi, majd 2000-ben és 2004-ben a női nemzeti csapattal szerepelt nyári játékokon.
A női válogatottal Eb-győztes, vb- és olimpiai második szakvezető a Nagy Lászlóval kapcsolatos elképzeléseiről is beszélt. „Nagy László magyar válogatottbeli szereplése szakmailag megalapozott, hiszen erőssége lehet a csapatnak, de természetesen csak abban az esetben, ha felelősséget tud vállalni azért, hogy maximálisan segíti az együttest a vb-n, az esetleges pótkvalifikáción, illetve természetesen kijutás esetén az olimpián is” – mondta Mocsai hozzátéve, hogy a szövetséggel közösen tárgyalniuk kell még az FC Barcelona átlövőjével – aki a spanyol válogatott felé kacsingat – arról, hogy a magyar csapat rendelkezésére tud-e állni a jövőben.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.