
Fotó: Gegő Imre
A Ligakupa-döntőbe jutása után újabb bravúrt hajtott végre a Temesvári ACS Poli élvonalbeli labdarúgócsapata: a Bega-partiak bő hetven percen át emberhátrányban játszva, hosszabbítás után, büntetőkkel 6-5-re legyőzték a vendég, címvédő Kolozsvári CFR-t a Román Kupa negyeddöntőjében.
2017. március 29., 18:002017. március 29., 18:00
Pedig a két csapat nincs egy „súlycsoportban\", legalábbis ha figyelembe vesszük, hogy a bajnokságban a fellegváriak a pontlevonásuk ellenére is a bajnoki címért harcolnak, miközben a bánságiak az alsóházban küzdenek a bennmaradásért. A kedd esti találkozón viszont nem mutatkozott meg ez a különbség. Vasile Miriuță legénysége nem tudta kihasználni Șeroni kiállítását (50. perc): gól nélküli döntetlen után léptek a büntetőpont mögé, ahol Ionuț Larie és Ciprian Deac sikertelen tizenegyese pecsételte meg sorsukat. Az ACS Politól mindössze Străuț hibázott, ezért nyolc év szünet után ismét a legjobb négy között szerepelhetnek a sorozatban. A CFR vezetőedzője szerint még sohasem játszottak ilyen gyengén, mint most, nem is érdemelték volna meg a továbbjutást.
A Mioveni–Voluntari és a Craiova–Dinamo találkozókat lapzártánk után rendezték, míg ma a Viitorul–Giurgiui Astra összecsapás (21 óra) győztesével teljessé válik az elődöntő mezőnye.
A Steaua, mint ismeretes, már korábban elbúcsúzott a sorozattól, mint ahogyan a Ligakupában is lemaradt a fináléról, ezért idén legfentebb a bajnoki címmel bővítheti dicsőséglistáját, amely a Steaua katonai sportklubjával folytatott márkavita miatt mától alaposan megcsappan.
A klub tulajdonosa, George Becali ugyanis szerdán bejelentette, hogy a nemzetközi licenckérési rendszer miatt már csütörtöktől FCSB néven fognak szerepelni, és csak a 2013 óta jegyzett eredményeiket fogják használni. Persze a piperai üzletember hozzátette, hogy a dicsőséglista – beleértve a BEK-győzelmet is – továbbra is őket illeti meg, hiszen ők az egykori sikercsapat jogutódja. Kitart amellett, hogy a bíróságon tovább folytatódó márkavitát végül megnyerik, és akár már egy éven belül ismét visszatérhetnek a köztudatban amúgy is természetesen használt Steaua névhez – és az azzal járó „kiváltságokhoz\".
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.