Hirdetés

Miriuță a válogatottba ajánlja Deacot a CFR craiovai diadala után

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Deac vezényletével, háromgólos különbséggel nyerte meg a Craiova ellen mérkőzését a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapata.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. április 02., 16:252017. április 02., 16:25

A csapat és a város is megérdemelné, hogy lezáruljon végre a Kolozsvári CFR csődvédelmi eljárása, és visszatérhessen a nemzetközi kupasorozatokba – vallja Vasile Miriuță, mióta az általa edzett fellegvári együttes újabb bravúros sikert ünnepelhetett a hazai élvonalbeli bajnokságban. Ezúttal nagy különbséggel, 4-1-re győzték le idegenben a Craiovát a felsőházi rájátszás harmadik fordulójában, és a hat pont levonása ellenére négy ponttal előzik meg az összetettben az oltyánokat.

A szakember szerint a szombat esti összecsapáson 180 fokos fordulatot vettek a Román Kupából való kiesésüket eredményező temesvári találkozóhoz képest, az aggodalma pedig gyorsan elillant a harmadik találatuk után. A sikerben kulcsszerepet játszó, edzője reményei szerint hamarosan a válogatottban is szerephez jutó Ciprian Deac a 18. percben szerezte meg a fellegváriaknak a vezetést, majd két perccel később gólpasszt adott Adrian Păunnak (0-2). Gustavo ugyan büntetőből csökkentette a házigazdák hátrányát, de a Tomislav Gomelt által a 69. percben gólra váltott ellentámadás, majd pedig a duplázó Deac találata (73. p.) eldöntötte a három pont sorsát. „Szeretem ezeket a fiúkat, mert egy edző a tanítványai révén válik naggyá, és ezért ma köszönetet mondok nekik\" – fogalmazott Miriuță. A Craiova egyébként emberhátrányban zárta a mérkőzést, mert a 89. percben Andrei Ivan megkapta a második sárga lapját.

A felsőházban az immár FCSB néven szereplő Steaua – amely a DigiSport információi szerint Bukarestbe csábította Deacot – vasárnap este fogadja a Dinamót, míg a Giurgiui Astra hétfőn mérkőzik meg hazai pályán azzal a Viitorullal, amelyiket csütörtök este sikerült 3-1-es győzelem után idegenben kiejtenie a Román Kupa negyeddöntőjében. Ezzel csatlakozott a Temesvári ACS Poli, a Voluntari és a Craiova alakulataihoz.

A Liga 1 alsóházában a sereghajtó Marosvásárhelyi ASA 2-0-s vereséggel folytatta a Botoșani vendégeként, mint ahogyan a Temesvári Poli is elbukott Iași-ban 1-0-ra, és visszacsúszott a hatodik helyre. További eredmény: Chiajna–Târgiu Jiu-i Pandurii 0-1. A Voluntari–Medgyesi Gaz Metan meccset vasárnap délután rendezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés