Hirdetés

Minden sportoló olimpiai részvételről álmodik

A többszörös országos bajnok, ifjúsági Eb-bronzérmes és a nemrég befejeződött bakui Európai Játékokon nagyszerű eredménynek számító ötödik helyezést elérő Simon Andrea múlt hétvégén Bukarestben vett részt egy rangos nemzetközi versenyen, ahol sérülése ellenére bronzérmet szerzett. A marosvásárhelyi sportolónak ki kell hagynia a szeptemberi világbajnokságot, de reményei szerint később kijut majd a riói olimpiára.

Horváth Bálint Ottó

2015. július 23., 19:152015. július 23., 19:15


– Hogy érzi magát a bukaresti nemzetközi versenyre való felkészülés közben elszenvedett sérülése után?

– Nem a legjobban, a kivizsgálás utáni eredmények elég roszszak, újabb orvosi ellenőrzésen kell részt vennem. Valószínűleg két hónapos pihenő vár rám, remélem, műtétre nem kerül sor. A verseny előtt három nappal megütöttem az edzésen a bal vállamat, majd a mérkőzések közben megerőltettem.

– Ennek ellenére a 63 kilogrammos súlycsoportban bronzérmes lett. Hogyan értékeli ezt az eredményt?

– Az edzőm és a saját elvárásomhoz képest nem a legjobb a harmadik helyezés, de a körülményekhez képest meg kell elégednünk ezzel. Sajnos a sérülésem hátráltatott egy jobb eredmény elérésében. Egy kézzel nehéz volt birkózni, szinte olyan, mintha háborúba mennék puska nélkül. Úgy vágtam neki a versenynek, hogy mindenkit legyőzök, és első leszek.

– Milyen élményekkel tért haza Bakuból, az első Európai Játékokról? Elégedett az ottani teljesítményével?

– Nagyon jó élményekkel érkeztem haza, az ötödik hely szép eredmény számomra. Lehetett volna jobb is, hiszen a bronzéremért birkóztam, de összességében elégedett vagyok.

– Az eddigi eredményei közül melyikre a legbüszkébb?

– Felnőttszinten az Európai Játékokon megszerzett ötödik hely a legkiválóbb eredmény, nagyon büszke vagyok rá. Az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmes lettem, azonban ezt nem lehet összehasonlítani a felnőttversenyeken elért teljesítményekkel, mert utóbbinál értékesebb az ötödik hely, mint előbbinél a harmadik.

– Milyen célkitűzései vannak a jövőre nézve? Hogyan látja, kijuthat az olimpiára?

– Amennyiben első lettem volna ezen a nemzetközi versenyen, indulhattam volna a szeptemberi Las Vegas-i világbajnokságon, amely olimpiai kvalifikációs tornának számít. De így, hogy nem sikerült nyernem, és sérült vagyok, itthon maradok, és kezelésen, gyógytornán veszek részt. Beletelik egy kis időbe, hogy helyrejöjjön a vállam. Sérülten is versenyeznem kell, hiszen jövő hétvégén Marosvásárhelyen rendezik az országos csapatbirkózó-döntőt, amelyen nekem is képviselnem kell a klubomat. Sajnálom, hogy elúszott a vb-részvétel, amelyen kivívhattam volna az olimpiai szereplést, de bizakodó vagyok, ugyanis még lesz három kvalifikációs turné, amelyeken remélem, jelen leszek, és bebizonyítom, hogy ott a helyem a Rio de Janeiró-i olimpián. Bármelyik sportolónak az az álma, hogy kijusson az olimpiára, hiszen ha nincs jelen, nem érzi magát igazi versenyzőnek. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés