Hirdetés

Miklós Edittel indít síszakosztályt az MTK

Az idén 125 éves MTK-ban folytatja pályafutását Miklós Edit alpesi síző. A csíkszeredai születésű versenyzővel együtt Berecz Anna és Berecz Réka ugyancsak a kék-fehér klubhoz szerződött.

Krónika

2013. november 12., 15:542013. november 12., 15:54

Deutsch Tamás, az MTK elnöke kedden azt mondta, a fővárosi klub mindig is arra törekedett, hogy nála minden sport otthonra találjon, ezért 2010 óta kilenc új szakosztály alakult, a tizedik pedig most a sí. „A magyar állami sportvezetés egy kicsit mostohagyerekként kezeli a téli sportokat, mi viszont hiszünk abban, hogy egy-két évtizeden belül sikerül nagyon komoly eredményeket elérni a sísportban, de természetesen ezért rengeteget kell dolgoznunk” – mondta az MTI által idézett Deutsch Tamás.

Kaszó Klára, az idén 100 éves Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke kijelentette, hatalmas lépés a sísportnak, hogy egy ilyen patinás egyesület, mint az MTK, mellé állt, észrevette a sportágban rejlő lehetőségeket az élsport és a szabadidősport tekintetében. Hozzátette: alpesi síben várhatóan három, sífutásban kettő, sílövészetben egy vagy két sportoló képviseli majd Magyarországot a jövő februári szocsi téli olimpián.

Miklós Edit elmondta, hogy nyáron nagyon sokat edzett, ezúttal a lesiklás és a szuper-óriásműlesiklás mellett az óriás-műlesiklásra is készült, ezért a mostani szezonban utóbbiban is rajthoz fog állni. „Úgy érzem, hogy sokat fejlődtem óriásban, de természetesen a két gyors számban fogok többet versenyezni, a tervek szerint a Világkupa összes lesikló- és szuper-G-versenyén elindulok majd” – nyilatkozta a 25 éves síző.

Gelencsér András, az MTK síszakosztályának vezetője azt mondta, a versenyzők eddigi klubja, a Fullsport SE szakmai támogatást biztosít az MTK-nak, így Miklós Edit és a Berecz testvérek versenyeztetése tulajdonképpen a két egyesület együttműködésében folytatódik.

Miklós Edit – akit 2012 legjobb női alpesi sízőjének választott a magyar sportági szövetség – 2011 januárja óta versenyez piros-fehér-zöld színekben. Emlékezetes, az országváltás nem ment könnyen: mivel a román szövetség nem egyezett bele ebbe, végül a nemzetközi szervezetnek kellett – precedens értékű ítéletet hozva – engedélyeznie azt. Az országváltás azonban azzal is járt, hogy Miklós Edit addigi eredményeit törölték.

A Világkupa-sorozatban csak a 2011/2012-es idényben tudott rajthoz állni, amelynek tavaly januári St. Moritz-i állomásán történelmet írt: 30. lett a kombinációs versenyszámban, és ezzel a magyar női alpesi sí történetének első Vk-pontjával büszkélkedhet. Miklós Edit azóta több Vk-viadalon is pontszerző helyen zárt.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés