Hirdetés

Miklós Edit: hihetetlen érzés harmadiknak lenni

Miklós Edit sporttörténelmet írva harmadik lett a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó szombati St. Moritz-i lesiklóversenyen.

Hírösszefoglaló

2015. január 25., 13:422015. január 25., 13:42

2015. január 25., 13:442015. január 25., 13:44

A csíkszeredai születésű versenyző – aki a tavaly februári szocsi olimpián hetedik volt ebben a számban – a magyar alpesi sízés történetének legnagyobb sikerét érte el ezzel az eredménnyel.

A viadalt a svájci Lara Gut nyerte, második az osztrák Anna Fenninger lett. A 64 tagú mezőnyből csak hatan nem tudták teljesíteni a pályát. Miklós Edit – aki az MTI-nek a szezon előtt éppen a St. Moritz-it nevezte meg kedvenc pályájaként – valamivel több, mint fél másodperccel maradt el Gut 1:43.82 perces győztes idejétől. Hatvan világkupa-pontot szerzett, így a szakági pontversenyben feljött a 18., az összetettben pedig a 37. helyre.

„Hihetetlen érzés harmadiknak lenni, összességében jól sikerült a csúszásom, és nagyon boldog vagyok” – idézte a Magyar Síszövetség közleménye Miklós Editet. „A pálya felső részében sikerült jól teljesítenem, aztán az alsó felében veszítettem az időmből, de a kiváló kezdés elegendő volt a harmadik helyhez. Nem gondoltam, hogy összejön, de hittem magamban, és sikerült” – nyilatkozta.

Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek azt mondta, történelmi siker Miklós dobogós helyezése. „Nem is tudok most hirtelen mást mondani, mint hogy minden olyan támogatónknak, aki hitt Editben, nagyon köszönünk mindent, s azt hiszem, Edit most ért fel a csúcsra.”

A vk-sorozat vasárnap szuper-óriásműlesikló viadallal folytatódik St. Moritz-ban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
Hirdetés