Hirdetés

Miklós Edit alpesi síző bejelentette visszavonulását, elnöknek készül

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Miklós Edit csütörtökön bejelentette visszavonulását, egyben jelezte, vasárnap versenybe száll a Magyar Síszövetség elnöki posztjáért.

MTI

2018. április 12., 11:442018. április 12., 11:44

2018. április 12., 13:572018. április 12., 13:57

A csíkszeredai származású sportoló csütörtöki sajtótájékoztatóján könnyek között jelentette be, hogy befejezi pályafutását. 

Idézet
Rengeteget segítettem abban, hogy Magyarország felkerüljön a sísport térképére. Csodálatos hét esztendő volt magyar színekben versenyezni, mindig a profizmus felé haladtunk. A mostani vezetőség, Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető viszont amatőr”

– jelentette ki könnyeivel küszködve sajtótájékoztatóján a lesiklásban olimpiai hetedik alpesi síző. Hozzátette: „Semmi jóra nem vezet, amit ők csinálnak. Nem tudunk profin együttműködni, elsősorban ezért döntöttem a visszavonulás mellett.” 

Hirdetés

Miklós Edit azt mondta, eredetileg úgy tervezte, hogy a jövő évi vb után akasztja szögre a bukósisakját. A 30 éves sportoló kifejtette,

nem az egészségi állapota miatt hagyta abba, mivel januári, második térdsérülése szinte „semmiség” volt az elsőhöz képest, amelyet 2017 januárjában szenvedett el.

Kiemelte, térdszorító nélkül jár és három hónappal a balesetet követően már sílécre állhatna. „Mindent megtettem, büszkén hagyom abba” – fogalmazott Miklós Edit, aki elárulta, számára a szocsi játékokon elért hetedik helye a legkedvesebb emlék, de szívesen gondol a világkupafutamokon elért két harmadik helyére is.

A csíkszeredai születésű síző elmondta, novemberben úgy választották meg elnöknek Bajai Andrást, hogy folytatja az előző vezetés által megkezdett munkát, de egyik napról a másikra ezt felrúgta, az általa kinevezett ügyvezető pedig rendre beleszólt szakmai kérdésekbe.

A szövetségben uralkodó káoszra példaként említette, hogy az egyik szponzori szerződést felmondták, az edzők pedig nem kapják meg a pénzüket.

„A mostani fiatalok jobb eredményeket érnek el, mint én ugyanebben a korban. Összes energiámat abba fektetem, hogy ők jobbak legyenek. Lesznek még Miklós Editek és világkupákon szereplő versenyzők” – mondta Miklós Edit, aki a korábbi, Kálomista Gábor és Kaszó Klára által fémjelzett vezetés munkájának folytatását ígérte, szorosan együttműködve a klubokkal.

Az eseményen jelen volt a szintén csíkszeredai születésű, kétszeres olimpikon Szőcs Emőke sílövő és sífutó is, aki múlt héten vonult vissza. Ő az MTI-nek elmondta, szintén szerepet vállal a szövetség munkájában, amennyiben Miklós Edit lesz az elnök. Vasárnap 15 órától a Danubius Hotel Arénában tartják a szervezet rendkívüli közgyűlését, amelynek egyik napirendi pontja a tisztségviselők visszahívása, majd megválasztása.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés