2012. március 01., 08:282012. március 01., 08:28
Az első két otthoni meccsén összesen 15 gólt szerző székesfehérvári együttes ezúttal csak a hajrában, 0-2-es állásnál tudott betalálni, ami kevés volt a sikerhez. A Volán gólját a csíkszeredai születésű Mihály Árpád szerezte. „Beleszaladtunk a csapdájukba. Végig arra vártak, mikor hibázunk, és ezekre a hibákra igyekeztek lecsapni. Lőttek két gólt, igazán nagy helyzetük nem is volt sok ezután, ráadásul jól védekeztek – értékelt Mihály Árpád a Nemzeti Sportnak. – Az első harmadban nem mentünk rosszul, csak ekkor is kihagytunk mindent. Úgy érzem, végig sokat erőltettük az egyéni játékot, ezúttal nem működtünk tökéletes csapatként, görcsösek voltunk. Szorította a botot mindenki, ahelyett hogy nyugodtan, higgadtan hokizott volna. El sem hiszem, hogy mindkét kettős emberelőnyt elrontottuk, playoffmeccsen ez hatalmas hiba.” Mihály tisztában van vele, hogy Ljubljanában másként kell alakulniuk a dolgoknak, mint eddig. „Nincs mese, nyerni kell, képesek vagyunk rá” – tette hozzá a játékos.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.