
2012. október 04., 13:182012. október 04., 13:18
„Úgy döntöttem, hogy a szezon végén befejezem a versenyzést, visszavonulok. Már az elmúlt két hónapban nem voltam biztos benne, hogy megvan-e a szükséges motivációm és energiám a folytatáshoz, s nem az én stílusom valamit csinálni, amiről nem vagyok 100 százalékig meggyőződve.” – mondta újságírók hada előtt Schumcher, aki így véget vetett a további spekulációknak is. Miután kiderült, nem marad a Mercedesnél, felmerült, hogy más istállóhoz vált, és főleg a Saubert emlegették lehetséges új csapataként.
„Kétségtelen, hogy nem tudtuk megvalósítani azt a tervünket, hogy világbajnok autót rakjunk össze, ezzel együtt a saját teljesítményemmel elégedett lehetek” – tette hozzá a pilóta.
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn – aki korábban már a Ferrarinál is dolgozott együtt a versenyzővel – az elmúlt évszázad legbátrabb pilótájának tartja „Schumit”. „Nagyon szerencsés vagyok, hogy már a kezdetektől fogva együtt dolgozhattam Michaellel” – jegyezte meg Brawn.
Schumacher, a Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzője 1991 és 2006 között 250 futamon indult, 91-szer nyert, 154 alkalommal állt a pódiumon, 68-szor indult az első rajtkockából, s 77-seor futotta meg a leggyorsabb kört. A Benettonnal 1994-ben és 1995-ben volt világbajnok, a Ferrarival 2000 és 2004 között ötször nyert vb-t.
Később, 2006 és 2010 között szüneteltette pályafutását, majd visszatérése óta 52 GP-n állt rajthoz.
Schumacher 2009 decemberében – három év szünet után – jelentette be visszatérését. Az elmúlt közel három évben két alkalommal alakított igazán emlékezeteset a Mercedes volánja mögött: az idei Monacói Nagydíjon megnyerte az időmérő edzést, majd az Európa Nagydíjon harmadikként ért célba, ez volt az egyetlen dobogós helyezése visszatérése óta.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.