Hirdetés

Metrószerelvények viselik Grosics és Buzánszky nevét

Két új Metropolis metrószerelvényt neveztek el az Aranycsapat két élő játékosáról, Buzánszky Jenőről és Grosics Gyuláról a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen 1953-ban aratott 6-3-as diadalának 60. évfordulója alkalmából.

MTI

2013. november 25., 13:482013. november 25., 13:48

A névadásról a Fővárosi Önkormányzat döntött, az Alstom Hungária Zrt. kezdeményezésére. A Puskás Ferenc Stadion-metróállomáson tartott hétfői „keresztelőn” a szerelvényeken elhelyezett névtáblákat Tarlós István főpolgármester és Alf Henryk Wulf, az Alstom Közép-Európáért felelős alelnöke leplezte le Buzánszky Jenővel.

A főpolgármester elmondta, hogy Grosics Gyula nem tudott eljönni az eseményre, mert váratlan betegsége miatt már azon a vasárnapi vacsorán sem tudott részt venni, amelyet Áder János köztársasági elnök adott a 6-3 évfordulója alkalmából. Az MTI úgy tudja, hogy az Aranycsapat kapusát vasárnap kórházba kellett szállítani. Megjelent a névadón Szepesi György, aki annak idején a Magyar Rádióban a 6-3-as mérkőzést közvetítette.

Tarlós István beszédében emlékeztetett arra, hogy ritka az olyan pillanat, amikor a nemzet szíve egyszerre dobban, de 1953. november 25. és az angolok elleni londoni győzelem ilyen volt. Hozzátette: a győzelem hatására az egész világ örökre megtanulta, hol található Budapest. „Nagy esemény a mai nap Budapest életében is, hiszen végre forgalomban tudhatjuk már az Alstom metrókocsikat a fővárosban, és tavaszra talán a négyes metró is elindul” – fogalmazott a főpolgármester.

„A szerelvények elnevezésével az Alstom is kifejezheti tiszteletét az Aranycsapat játékosainak, akiket nem csak Európában, de az egész világon történelmi jelentőségű sportolókként tartanak számon” – mondta Alf Henryk Wulf, az Alstom Csoport Közép-Európáért felelős alelnöke. Hozzáfűzte: több mint 100 országban vannak jelen, de nemcsak Budapest, hanem az Alstom történetében is ez az első alkalom, amikor metrószerelvényeket híres sportolókról neveznek el.

Az utasok november 25-től a kettes metrón, két Metropolis-szerelvény első és utolsó ablakai felett találkozhatnak azzal az emblémával, amely azt hirdeti, hogy a szerelvény Buzánszky Jenő és Grosics Gyula nevét viseli.

Buzánszky Jenő arról beszélt, hogy békeidőben a sport és a kultúra az a terület, amellyel egy kis ország kivívhatja a világ elismerését. A legendás játékos örömét fejezte ki, hogy a 60. évforduló alkalmából a 6-3 újra az emberek figyelmének középpontjába kerül.

„Remélem, hogy ez az emlékezetes győzelem más nemzedékékeknek is jó példa lehet arra, hogy az élet más területén is érdemes a maximumot megtenni a siker érdekében, s akkor ők is hasonló megbecsülésben részesülhetnek, mint az Aranycsapat játékosai” – tette hozzá Buzánszky Jenő.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés