Hirdetés

Mészáros az U trénere

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Labdarúgás: A diákcsapat edzőváltással, a CFR új szerzeményeivel megerősödve kezdi az évet. Ellentétes hangulatban kezdi az évet a két kolozsvári élvonalbeli labdarúgócsapat. Míg az éllovas Kolozsvári CFR új szerzeményeit bemutatva, bizakodóan vágott neki a téli felkészülésnek, a sereghajtó Kolozsvári U edzőváltással próbálja rendezni sorait: Gheorghe Mulþescu lemondása után Mészáros Alpárt, az Aranyosgyéresi IS korábbi szakvezetőjét nevezték ki az együttes trénerévé.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. január 09., 00:002008. január 09., 00:00

Az egyetemistacsapat volt vezetõedzõje, Gheorghe Mulþescu megelégelte a klubnál uralkodó bizonytalan helyzetet, és lemondott posztjáról, amit a fõrészvényes helyi tanács tegnapi ülésén el is fogadott. Mulþescu azt nehezményezte, hogy a klubvezetés nem biztosította számára a téli átigazolások költségeinek fedezésére ígért 800 ezer eurót, valamint a pénzhiány miatt az együttes törökországi edzõtáborozását is lefújták. A távozó tréner tavaly októberben, a Liga 1 11. fordulója elõtt vette át Adrian Falubtól a csapat irányítását, amellyel 9 mérkõzés alatt 8 pontot gyûjtött, egyetlen gyõzelmet aratva. A tegnapi megbeszélések után az U vezetõségébõl is visszalépett egy tag: a menedzser Alin Tiºe lemondott, a jövõben Anton Doboº klubelnök tölti be az õ munkakörét is.

A sportvezetõ azonnal lépett Mulþescu utódja ügyében: az üresen maradt vezetõedzõi széket felajánlotta Mészáros Alpárnak, aki habozás nélkül igent mondott. „Nagyon örülök a felkérésnek, hiszen annál a klubnál edzõsködhetek, ahol nevelkedtem. A szerzõdés részleteirõl, illetve a konkrét célkitûzésekrõl ezután tárgyalunk. Az biztos, hogy az U nehéz helyzetben van, de nem lehet más célunk, mint a kiesés elkerülése\" – nyilatkozta a Krónikának a szakember, aki nem fél egy esetleges kudarctól: szerinte 43 évesen sem késõ debütálni az élvonalban. Mészáros Alpár ezt megelõzõen 12 fordulón keresztül a másodosztályos Aranyosgyéresi IS kispadján ült. Edzõi PRO-licenc képesítését Kölnben szerezte meg, trénerként a német harmadosztályban kezdte pályafutását.

Eközben a játékosok megtartották elsõ idei edzésüket a Ion Moina-stadionban, amelyet még Dorel Chiriac másodedzõ vezetett le. A gyülekezõn megjelentek a korábban átadólistára tett játékosok is. Nemanja Jovanovics, Bilica és Goga igazoltan hiányzott, ám a szintén hiányzó Park nem jelezte a klubnak, hogy késni fog. A csapat téli programja még nem állt össze.

Ezzel szemben a Kolozsvári CFR nemcsak a téli alapozás helyszíneit és idõpontjait, hanem edzõpartnereit is ismertette: a Gépész utcaiak a tegnapi és mai orvosi vizsgálatok után január 10-én a törökországi Antalyába utaznak, ahol két hetet készülnek. Itt két edzõmérkõzést játszanak az Energie Cottbusszal, valamint az Arsenal Kijevvel. Ioan Andone tanítványai ezután hazautaznak, majd február 1-jétõl Cipruson folytatják az alapozást, ahol szintén két hetet töltenek el. Itt egy nyolccsapatos tornán is részt vesznek, amelyen a Ferencváros, a Dinamo Kijev, a Levszki Szófia, a Crvena Zvezda, a Dnyepr Dnyepropetrovszk, az FK Rosztov és a Galaci Oþelul jelezte még részvételét.

A CFR új szerzeményeit soraiban tudva vág neki a téli felkészülésnek: a svéd Dorsin, a kanadai Hirschfeld és a két argentin játékos, a balszélsõ Dubarbier és a csatár Ruiz is megérkezett Kolozsvárra. Ioan Andone vezetõedzõ eközben összeállított egy, a távozók nevét tartalmazó listát is: Oliveira, Fredy, Canales, Mojica, Mãrginean, Chihaia, Miclãus és Frunzã számára új csapatot keresnek.

P. A.

Gyülekezõ a katonacsapatnál

A bukaresti élcsapatok közül elõször a Steaua fújt gyülekezõt. Az orvosi vizsgálatokról csak Emeghara hiányzott, aki a nigériai válogatottal készül a január 20-án kezdõdõ Afrika Kupára. Ott volt viszont a katonacsapat eddigi egyetlen biztos téli igazolása, a csatár Habib Habibou. A korábban „feketelistára\" tett labdarúgók is jelen voltak a gyülekezõn, ám Zaharia, Bãdoi, Cristocea és Croitoru, valamint a sérült Iacob nem utazik el Spanyolországba. A Steaua ma Valenciába utazik, ahol 19-éig edzõtáborozik, majd január 25. és február 5. között a ciprusi Larnacán, február 11–16. között pedig Antalyán készül a Liga 1 folytatására.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés