2012. március 09., 09:082012. március 09., 09:08
Messi hihetetlen teljesítményével az első futballista a BL történetében, aki egy meccsen öt gólt szerzett, a jogelőd BEK-ben legutóbb 1979-ben az Ajaxban játszó dán Sören Lerby volt ugyanerre képes. „Az a lényeg, hogy megnyertük a mérkőzést és a párharcot” – mondta szerényen Messi, aki a lefújás után hóna alá csapta a labdát, és úgy sétált a pályán, mintha semmi különös nem történt volna. A Barca – amelynek másik két gólját a BL-újonc Tello lőtte – 10-2-es összesítéssel lépett tovább. A másik szerdai meccsen csupán egy gól esett, és a házigazda APOEL játékosának, Manducának a találata hosszabbítást, majd büntetőrúgásokat hozott a Lyon ellenében. A párbajból pedig a hazaiak jöttek ki győztesen (4-2), és ezzel Nicosiában is történelmet írtak, hiszen ciprusi csapat először jutott a BL legjobb nyolc csapata közé.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.