Hirdetés

Mérsékelte a magyar labdarúgó-válogatottra kiszabott büntetést az UEFA: csak két tétmérkőzést kell zárt kapuk mögött játszani

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Három helyett csak két UEFA-versenysorozatban sorra kerülő hazai tétmérkőzést kell zárt kapuk mögött lejátszania a magyar labdarúgó-válogatottnak, de a másodikat két évre felfüggesztette az európai szövetség (UEFA) – számolt be a másodfokú döntésről a magyar szövetség (MLSZ) honlapja.

MTI

2021. november 17., 20:052021. november 17., 20:05

Az UEFA július 9-én három zárt kapus meccset rendelt el diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt. A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette az MLSZ-t, illetve kötelezte arra, hogy „EqualGame” (Egyenlő Játék) feliratú molinót helyezzen ki ezeken a találkozókon.

Az eredeti büntetést az UEFA azért szabta ki, mert a nyári Európa-bajnokságon Budapesten és Münchenben, a portugálok, a franciák, illetve a németek elleni mérkőzésen diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók.

Hirdetés

Az első verzióban a harmadik mérkőzésre szóló büntetést függesztette fel két évre az európai szövetség.

A magyar szövetség – mint fogalmaz – a rasszizmus elleni elkötelezettségének hangsúlyozása mellett fellebbezett a döntés ellen, mivel meggyőződése szerint az érintett találkozókon jellemzően a 60 ezer néző sportszerű szurkolása volt tapasztalható, és „ennek hitelt érdemlő bizonyítására részletes indoklást nyújtott be az UEFA döntéshozóihoz”. Az UEFA pedig másodfokon, szerdán mérsékelte a büntetést.

Marco Rossi csapata a következő UEFA által szervezett tétmérkőzéseit jövő júniusban és szeptemberben fogja játszani a Nemzetek Ligája A divíziójában, így a kiszabott zártkapus büntetést is akkor fogja letölteni. Az NL sorsolása december 16-án lesz.

Az MLSZ emellett jelezte, hogy nyilvánosságra került a nemzetközi szövetség döntése is a magyar-angol vb-selejtező mérkőzés kapcsán beadott fellebbezésre. A FIFA első fokon pénzbírság mellett két mérkőzés zárt kapus megrendezését rendelte el, de a második találkozó esetében a végrehajtást felfüggesztette. Szerdán a világszervezet másodfokon is megerősítette döntését, a magyar szövetség pedig kéri a részletes indoklást – olvasható az mlsz.hu oldalon.

korábban írtuk

Három zárt kapus mérkőzéssel büntette a magyar válogatottat az UEFA
Három zárt kapus mérkőzéssel büntette a magyar válogatottat az UEFA

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés