Hirdetés

Mennyire lehetetlen küldetések?

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Labdarúgás – Nyolc csapat marad állva a Bajnokok Ligájában. Megfeleződik a Bajnokok Ligája mezőnye: ma és holnap a nyolcaddöntők visszavágóit játsszák az első számú európai kupasorozatban. A keddi játéknap leginkább várt mérkőzése a címvédő FC Barcelona fellépése a Liverpool otthonában: a hazai pályán vereséget szenvedett katalánok az Eto’o, Messi, Ronaldinho támadótrió bevetésével akarják kicsikarni a történelmi sikert.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2007. március 06., 00:002007. március 06., 00:00

A BL-ben ugyanislegutóbb az 1995/1996-os szezonban sikerült úgytovábbjutnia egy csapatnak, hogy az első mérkőzésthazai pályán elveszítette: az akkori címvédőAjax Amszterdam a Panathinaikosz otthonában fordított.A katalánoknak legutoljára 1966-ban sikerült hazaivereség után fordítaniuk egy európaikupában.
A másik maiangliai csatában a Chelsea a továbbra is sérültJohn Terry nélkül fogadja az FC Portót, amelykilenc szigetországi mérkőzésén eddigcsak egy döntetlent ért el. Igaz a 2004-es ManchesterUnited elleni 1-1 továbbjutást ért, végülpedig meg is nyerte a sorozatot az együttes. A portugálkispadon akkor a Chelsea jelenlegi trénere, JoséMourinho ült.
Holnap szinténhazai pályán szerepelnek az angol csapatok: azArsenalnak fordítania kell a sérült Kromkamp ésReiziger nélkül felálló PSV ellen, aManchesternek viszont UEFA-döntés szavatolja az egygóloselőnyt. Az Európai Labdarúgó-szövetségugyanis elutasította a Lille óvását – afranciák azzal érveltek, hogy az első találkozónGiggs a bírói sípszó elhangzásaelőtt csavart szabadrúgásból a kapuba. AManchester színeiben utoljára szerepelhet majd a svédHenrik Larsson, aki kölcsönszerződése utánvisszatér szülőhazájába. A szerdaijátéknap slágermeccsének a Real Madridmüncheni fellépése ígérkezik, áma királyi gárda legjobb formában lévőjátékosa, David Beckham térdsérülésmiatt nem léphet pályára – José AntonioReyeshez hasonlóan.


Bajnokok Ligája,nyolcaddöntő, visszavágók, kedd (zárójelbenaz első találkozó eredménye): Olympique Lyon–ASRoma (0-0), FC Liverpool–FC Barcelona (2-1 – Pro TV, m1, 21.45),Chelsea–FC Porto (1-1), FC Valencia– Internazionale (2-2).Szerda: Bayern München–Real Madrid (2-3 – Pro Tv, 21.45) ACMilan–Celtic Glasgow (0-0), Arsenal–PSV Eindhoven (0-1),Manchester United–OSC Lille.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés