Hirdetés

Mélyrepülésben a Steaua

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Fővárosi helycsere: már a Rapid vezet és a Sportul a második Nem állt talpra a Steaua a Middlesbrough elleni UEFA-kupa-elődöntő elbukása után: a bajnokság rangadóján hazai pályán kikapott a Rapidtól, és ezzel át is adta a tabella első helyét legyőzőjének.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 02., 00:002006. május 02., 00:00

Labdarúgás
Az UEFA-kupa-elődöntő angliai visszavágóján Cosmin Olãroiu tanítványai úgy kaptak ki 4-2-re, hogy összesítésben már 2-0-ra vezettek, így lemaradtak a Sevilla elleni fináléról. A bukaresti rangadón Rãzvan Lucescu együttesének sikerült már az első félidőben két gólt rúgnia az ismét sokat bizonytalankodó Carlos kapusnak, és meg is őrizte előnyét a találkozó végéig. A másik fővárosi derbin a fordulók óta menetelő Sportul idegenben győzte le a Dinamót. Mazilu három találata még nem törte meg a piros-fehéreket, akik a rendes játékidő utolsó percében kiegyenlítettek, ám a hosszabbításban a Sportul még egyszer betalált. Sokkal szürkébb meccset játszott a Kolozsvári CFR Iaºi-ban, ahol egy gól döntött a hazaiak javára. A Temesvári Poli is folytatja rossz sorozatát: Hagi tanítványai ezúttal a FC Argeºsel nem bírtak hazai pályán. Az egyetlen erdélyi csapat, mely mindhárom pontot begyűjtötte a fordulóban, a Besztercei Gloria volt: idegenben nyert a kieséshez egyre közelebb kerülő Bákói FCM otthonában. A Petrozsényi Jiul fontos pontot hozott Tîrgu Jiuból, míg az alsóházi rangadón a Galaci Oþelul hosszabbításban szerzett találattal egyenlített ki a FC Vaslui ellen.


A osztály, 25. forduló: Tîrgu Jiu-i Pandurii–Petrozsényi Jiul 1-1 (Vintilescu 71., ill. M. Gheorghe 19.), Temesvári Poli–Piteºti-i FC Argeº 0-0, Konstancai Farul–FC Naþional 4-0 (T. Moldovan 37., Todoran 53., Senin 56., Apostu 88.), Bákói FCM–Besztercei Gloria 1-2 (Verdeº 78., ill. Abrudan 13., Pãdureþu 49.), Dinamo–Sportul Studenþesc 4-5 (Grigorie 59., 80., Cl. Niculescu 75., Bratu 90., ill. Mazilu 11., 42., 44., Curelea 88., Varga 90.), Iaºi-i Poli–Kolozsvári CFR 1-0 (Bîlbã 72.), Galaci Oþelul–FC Vaslui 1-1 (V. Tãnase 91., ill. Sfîrlea 31.), Steaua–Rapid 0-2 (Pancu 21., V. Moldovan 31.).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés