Hirdetés

Mélyponton az UTA, nem hibázott a Steaua

Labdarúgás: Elvesztette a kiesési rangadót az Aradi UTA labdarúgócsapata: hazai pályán 1-0-ra alulmaradt a Konstancai Farullal szemben a Liga 1 28. fordulójában, így kevesebb rúgott gólja miatt átvette a sereghajtó szerepét. A bajnoki címért küzdő Steaua viszont nem hibázott: 3-1-re diadalmaskodott a Besztercei Gloria vendégeként.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. április 11., 00:002008. április 11., 00:00

Az aradiak saját magukat verték meg, ugyanis a konstancaiak találatát Amoreirinha, az UTA középhátvédje jegyezte: a Kolozsvári CFR-től kölcsönjátékosként érkezett védő az első félidő hajrájában – a labdára kimozduló Tudor kapus kezei közül, az ötös vonaláról – saját kapujába továbbította a játékszert. A hazaiak sem az öngól előtt, sem pedig azután nem dolgoztak ki jelentős helyzetet a vendégek kapuja előtt, amelyet Gabriel Stan, az UTA vezetőedzője sem értett. „Nem lehetett ráismerni a csapatra. Kaptunk már ki máskor is, de korábban hajtottunk, küzdöttünk, míg ezúttal ez nem így volt. Ez az első alkalom, amikor csalódtam játékosaimban” – nyilatkozta Gabriel Stan. A Steaua Nicolae Dică két góljával már 25 perc után magabiztosan vezetett Besztercén, majd a szépítő találatra Goian válaszolt. „Szerettük volna közvetetten a Kolozsvári CFR-t segíteni, de a Steaua minden hibánkat kihasználta” – mondta Ioan Horoba, az erdélyiek alelnöke.

P. A.

Liga 1, 28. forduló: Aradi UTA– Konstancai Farul 0-1 (Amoreirinha 42. – öngól), Besztercei Gloria–Steaua 1-3 (D. Toma 44., ill. N. Dică 19., 24., Goian 62.), Mioveni-i Dacia–Buzăui Gloria 0-0, Dinamo–Târgu Jiu-i Pandurii 1-2 (Miranda 32., ill. A. Piţurcă 87., Arrieta 88.), Rapid–Iaşi-i Poli 3-0 (N. Grigore 31., Pancu 62., Buga 84.), Kolozsvári U– Craiovai U 2-0 (Goga 19., Băd 67.), FC Vaslui–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 0-1 (Cernoch 24.), Galaci Oţelul–Temesvári Poli Ştiinţa 3-1 (Viglianti 8., Deac 37., D. Stan 79., ill. Arm. Karamjan 90.). Az Urziceni-i Unirea–Kolozsvári CFR találkozó lapzárta után ért véget. A 29. forduló menetrendje, szombat: Craiovai U–Galaci Oţelul (Kanal D, 16.30), Piatra Neamţ-i Ceahlăul–Mioveni-i Dacia (Telesport, 18.30), Temesvári Poli–Dinamo (Naţional Tv, 20.30). Vasárnap: Konstancai Farul–Vaslui (RTV 1, 16.45), Iaşi-i Poli–Aradi UTA (Telesport, 17.30), Târgu Jiu-i Pandurii–Urziceni-i Unirea (Naţional Tv, 18.30), Kolozsvári CFR–Rapid (Kanal D, 20.30). Hétfő: Buzăui Gloria–Besztercei Gloria (Telesport, 16.00), Steaua–Kolozsvári U (Antena 1, 20.30).

A Liga 1 állása:

1. Steaua 28 19 5 4 36-15 62

2. CFR 27 18 5 4 44-21 59

3. Rapid 28 15 7 6 43-23 52

4. Dinamo 28 14 7 7 42-27 49

5. Urziceni 27 13 10 4 32-19 49

6. Temesvár 28 14 7 7 48-36 49

7. Vaslui 28 10 11 7 38-26 41

8. Beszterce 28 9 9 10 29-35 36

9. Galac 28 11 3 14 37-45 36

10. Craiova 28 10 5 13 30-37 35

11. Pandurii 28 9 6 13 31-36 33

12. Iaşi 28 8 6 14 29-38 30

13. Mioveni 28 7 8 13 23-34 29

14. Farul 28 6 10 12 16-28 28

15. Buzău 28 7 7 14 26-45 28

16. Ceahlăul 28 7 5 16 23-37 26

17. Kolozsvári U 28 4 11 13 30-43 23

18. UTA 28 5 8 15 23-36 23

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés