Hirdetés

Mellédobásból bajnokverés: mindkét váradi meccset a Steaua nyerte

A Steaua nyerte meg az alapszakasz félidejét, miután az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság hétvégi 7. fordulójában mindkét váradi mérkőzésen 10-9-re legyőzte a címvédő VSK-t. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 22., 15:172015. november 22., 15:17

Azt a sorozatban kilencszeres bajnok Körös-parti együttest, amely a fővárosi riválissal szemben tavaly elbukott Román Kupát leszámítva az elmúlt pár esztendőben uralma alatt tartotta az országos mezőnyt.

A medencéből „kiszállva” vezetőedzői pályafutásba kezdő Kádár Kálmán irányítása alatt az idei szezonban sem talált itthon legyőzőre a csapat, de az addigi, ugyancsak szász százalékos teljesítménnyel listavezető bukaresti „bakák” elleni rangadó megszakította a jó sorozatot. Hiába éledt fel a hazai közönség, és biztatta kedvenceit a váradi uszodában, mert mialatt a világbajnok szerb kapus, Gojko Pjetlovics hathatós támogatásával a védelem szilárdan állta az ostromot, addig a VSK támadójátéka ismét több sebből vérzett.

Az első meccset szinte teljes egészében a kihagyott helyzetek jellemezték, miközben a második találkozón csak a harmadik negyed végére tört meg a hazai alakulat, és üldözöttből üldözővé válva, egy végsőkig kiélezett csatában hajtott fejet az Andrei Iosep edzette Steaua előtt. A összecsapások krónikájához azért az is hozzátartozik, hogy a kolozsvári Mihnea Alexandrescu és a bukaresti Alexandru Mustață alkotta játékvezető páros több vitatott döntést hozott, amelyeket nem csak a szurkolók, hanem a hazai „kispad” is nehezményezett.

A két nap alatt a VSK legtöbb gólját Mihnea Gheorghe szerezte, de elismerte, hogy összességében „megmagyarázhatatlanul sok helyzetet”, köztük több emberelőnyös hagytak ki. „Ezeken úszott el a meccs. Nem akarok mentséget keresni, de azt hiszem, hogy mostanra fáradtunk el az utóbbi időszak megfeszített tempója miatt, és talán nem is voltunk teljesen felkészülve a rangadóra. De nem hiszem, hogy ez a két meccs annyira mérvadó, a bajnokság hosszú” – magyarázta.

Hozzá hasonlóan a Steaua fiatal szakvezetője is hangsúlyozta, hogy bár fontos találkozók voltak, de ez még nem a döntő. „Minden eshetőségre fel voltam készülve, akármelyikünk nyerhetett volna, és én nem félek a vereségtől, mert már megszoktam a nyomást. A lényeg, hogy a szurkolók egy rangadóhoz méltó, látványos és kiegyensúlyozott meccset láthattak. A különbséget a két alakulat között a tapasztalat jelentette, mert amíg egy az egy ellen a VSK pólósai jobbak, nálunk több a tapasztalt vízilabdázó” – értékelt Iosep, aki pár évvel ezelőtt még a válogatott oszlopos tagjaként gyakran megfordult a váradi medencében.

„Veterán” pólósa, Andrei Bușilă is örült annak, hogy látványos meccset vívtak, és nyilván a váratlan két győzelem is elégtétellel töltötte el. „Erre készültünk az elmúlt három hónapban. Mi nem vettünk részt az európai klubsorozatokban, ezért számunkra a VSK elleni összecsapás a legfontosabb. De most csak csatát nyertünk, a háborúnak még nincs vége. Azon leszünk, hogy az alapszakaszt is az első helyen zárjuk, és aztán majd lépésről lépésre haladunk tovább” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy a bajnokság szempontjából figyelniük kell a Sportul Studențescre és a Dinamóra is, mert ők ketten szintén eléggé kiélezett meccseket vívtak a hétvégi 7. fordulóban. Mindkét brassói összecsapás 8-8-as döntetlennel zárult, így 14 lejátszott meccset követően az összetett élén Steaua (42 pont), VSK (36), Sportul (26) és Dinamo (26) a sorrend.

Az „alsóházban” az Arad először 7-6-ra legyőzte a Rapidot, majd 11-5-re kikapott tőle Bukarestben. A Nagyváradi Crișul a szezonbeli első hat pontját szerezte meg, amikor hazai közönség előtt 18-10-re, majd 15-12-re verte a sereghajtó Kolozsvári Polit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
Hirdetés