
Ismét kenuba ülhet a korábban meldoniumhasználat miatt felfüggesztett Leonid Carp és Andrei Ștefan Strat, mivel a keddi meghallgatásuk után az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) feloldotta ideiglenes eltiltásukat.
2016. július 05., 16:482016. július 05., 16:48
Erről a Carppal párban, 1000 méteren olimpiai kvótát szerző Strat tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget. A sportoló reméli, hogy ezek után szerdán a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) is számukra kedvező döntést hoz és jóváhagyja indulásukat az augusztusi ötkarikás játékokon.
A doppingolókkal szemben korábban zéró toleranciát hirdető olimpiai bizottság elnöke ugyanis jelezte, hogy a meldoniummal lebukott sportolók esetét szerdán, az ANAD döntése után újravizsgálják. Alin Petrache szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) nem is lett volna szabad január elsejétől tiltólistára tennie a balti államokban és Oroszországban szívgyógyszerként elterjedt, vény nélkül kapható szert, ha nem ismerte pontosan, hogy az mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből.
Mint arról ugyanis már többször beszámoltunk, a hatóanyaggal lebukott sportolók közül többen is állították, hogy tavaly decembere után már nem használták ezt a vérkeringés-serkentőt. Időközben még a WADA is engedményeket adott a minták értelmezésére vonatkozóan, az ANAD pedig hangsúlyozta, hogy a javaslatokat gyakorlatba ülteti. A nemzetközi ügynökség legfrissebb, immár szaktanulmányra hivatkozó iránymutatása szerint egy mikrogramm/milliliter még az idén szeptember 30-a előtt levett minták esetében sem büntetendő – amennyiben nem bizonyított, hogy a sportoló tavaly szeptember 29. után már nem használta –, miközben a február 29-e előtt levett minták esetében 5 mikrogramm/ml-ben határozta meg a toleranciaküszöböt. Amennyiben a meldonium 1-5, illetve 5-15 mikrogramm/ml között van jelen a mintában, akkor az országos szervezetek kérhetik a WADA segítségét az értelmezéshez.
Petrache szerint ezt az iránymutatást „hablatyként\" jellemezte, meglátása szerint nem jelent valós segítséget. Arra ugyanis az ANAD is figyelmeztetett korábban, hogy még ha fel is oldják az ideiglenes felfüggesztést, ha utólag bizonyságot nyert a doppingvétség, eltörlik a sportoló versenyeredményeit. Strat tájékoztatása szerint egyébként kedden a teljes román kajak-kenu válogatottat doppingvizsgálatnak vetették alá.
Romániát, mint ismeretes, májusban rázta meg az a példa nélküli doppingbotrány, amelyben szinte a teljes válogatott érintett volt. A most felmentett két kenus mellett Elena Meroniac, Traian Neagu, Cătălin Turceag, Daniel Burciu és Petruș Gavrilă szervezetében is kimutatták a meldoniumot. Pár nappal előtte Ioan Mitrea bukott le a szerrel, miközben Liviu Dumitrescut növekedési hormon használata miatt tiltották el.
Az atléták közül a riói ötkarikás játékokra készülő magasugrót, Daniela Stanciut és a maratonfutó Nicolae Soarét függesztették fel meldoniumhasználat miatt, de előtte Mihai Donisan (magasugró) és Claudia Ștef (gyalogló) doppingtesztje is pozitív lett erre a hatóanyagra. A biatlonista Tófalvi Éva szervezetében ugyancsak meldoniumot mutattak ki, de őt nemzetközi versenyen tesztelték, akárcsak a korábbi világbajnok profi ökölvívót, Lucian Butét, akinek az A tesztje osztarinra lett pozitív.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!