2009. február 23., 09:302009. február 23., 09:30
A négyes másik hétvégi találkozója, a forduló előtt pont nélkül álló Krim Ljubljana, illetve a 2 pontos macedón Buducnost Podgorica szlovéniai összecsapása lapzárta után ért véget. A Győr szombaton Macedóniában vendégszerepel, míg az Oltchim Ljubljanába látogat.
A vâlceai mérkőzés első perceiben mindkét együttes idegesen játszott. A Győr ezzel együtt 4-3-ra, majd 5-4-re is vezetett, de ezután az agresszívebb védekezésre kapcsoló Oltchim sorozatban négyszer volt eredményes. A szünetig hol két góllal vezettek a Szűcs Gabriellával és Borbás Ritával felálló hazaiak, hol pedig felzárkózott az ETO.
A pihenőt követően jobban kezdett a román gárda, és biztosan őrizte 3-4 gólos előnyét. Az utolsó tíz percben egymás után háromszor lopott labdát a Győr, és gyorsan fordított kétgólos hátrányból – négy perccel a vége előtt 26-25-re vezetett. Radu Voina azonnal időt kért, és 40 másodperc múlva már a hazaiaknál volt az előny. Huţupan kapus fontos pillanatban védett ziccert, és ez a magyar bajnok első idegenbeli vereségét jelentette a BL-szezonban.
Konkoly Csaba, a Győr vezetőedzője szerint a látottak alapján az lenne a természetes, ha ez a két csapat jutna a BL elődöntőjébe. „Erős ellenféllel néztünk szembe, amelynek otthonában 55 percen keresztül hajtottunk az egyenlítésért, amikor pedig összejött, nem tudtunk mit kezdeni. A vége nagyon izgalmas volt, bármelyik csapat nyerhetett volna. A papírforma szerint együtt kell továbbjussunk a BL elődöntőjébe” – fogalmazott az ETO trénere. Konkoly Csaba mosolyogva hozzátette, azért „semmit sem lehet biztosan előrelátni”.
Példaként a tavalyi középdöntős küzdelmeket hozta fel, amikor a Győr és az Oltchim szintén egy kvartettben szerepelt. Akkor az utolsó fordulóban a már továbbjutott magyarok nagy meglepetésre kikaptak a vendég Lada Toljattitól, ez pedig az Oltchim kiesését jelentette. Radu Voina, az Oltchim nemrég kinevezett vezetőedzője annak örült, hogy csapata bebizonyította, helye lehet a BL elődöntőjében.
„Nagyon nehezen lehet megélni egy ilyen rangadót: megtörténhetett volna, hogy szinte végig vezetünk, de végül kikapunk. Ám nem így történt: megérdemelten nyertünk, így reális esélyünk van a négy közé jutásra” – nyilatkozta a szakember. Egyetértett vele Ioan Gavrilescu klubelnök is, aki elmondása szerint 16 éve nem izgult ennyire. „Bevallom, a végén már nem hittem, hogy fordítani tudunk. Utoljára 16 éve, a KEK elődöntőjében izgultam, illetve örültem ennyire, amikor az utolsó pillanatban dobott gólnak köszönhetően jutottunk a fináléba a Podravkát búcsúztatva”.
A férfiaknál a Montpellier–MKB Veszprém BL-találkozó lapzárta után ért véget. A KEK-ben a Pick Szeged az idegenbeli négygólos vereség után hazai környezetben 28-19-re nyert a Dunaferr ellen, így 57-52-es összesítéssel jutott a sorozat negyeddöntőjébe. A Konstancai HCM kétszer ekkora hátrányt dolgozott le a szlovákiai Eperjesi Tatrannal szemben: a hazai visszavágón 31-20-ra diadalmaskodott, így 56-53-as összesítéssel jutott tovább. A negyeddöntő párosításait kedden sorsolják ki Bécsben.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.