Hirdetés

Megtorpant a CFR

Megtört a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának lendülete: Petre Grigoraş tanítványai szombaton nem bírtak a vendég Astra Giurgiuval.

Páva Adorján

2013. október 27., 15:052013. október 27., 15:05

A vasutascsapat két győzelem után fogadta a bajnoki táblázat második helyén álló Astrát, amellyel kölcsönösen semlegesítették egymás támadójátékát, így a találkozó kevés helyzetet hozott. A CFR a 77. percben Seidu Yahaya kiállítása miatt emberelőnybe került, ami élénkebbé tette a kolozsváriak játékát, de így is egyetlen nagy helyzetig jutottak: Maah a 91. percben kevéssel fejelt mellé.

„Az előző két meccsünkhöz képest nem voltunk annyira frissek. Az eredmény igazságos, nem hinném, hogy bármelyik csapat megérdemelte volna a győzelmet” – nyilatkozta Petre Grigoraş, a CFR trénere, aki szerint nincs értelme nagy terveket szövögetniük, mindig csak a következő meccsre kell összpontosítaniuk.

Ezt már kilenc fordulója sikeresen teszi meg a Medgyesi Gaz Metan, amely tovább növelte veretlenségi sorozatát a vendég Ceahlăul 3-1 arányú legyőzésével. Cristian Dulca vezetőedző nagyon fontos győzelemnek nevezte a szombatit, ugyanis a múlt fordulóban visszaesett csapata játéka Galacon (1-1), most azonban ismét megrázták magukat. A Gaz Metan szakembere hangsúlyozta, tanítványai annak ellenére kiválóan teljesítenek, hogy hónapok óta nem kaptak fizetést.

Liga 1, 12. forduló:

Konstancai Viitorul–Brassói Corona 1-0 (Dică 76.)
FC Vaslui–Kolozsvári U 2-0 (Madson 12. Antal 51 – 11-esből)
FC Botoşani–Petrolul Ploieşti 1-2 (Hadnagy 70., ill. Teixeira 15. Dore 87.)
Medgyesi Gaz Metan–Ceahlăul 3-1 (Dan 18., Todea 43., Tahar 72., ill. Golubovics 12.)
Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu 0-0


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés