
A fogadóirodák – az optimista nyilatkozatokra fittyet hányva – kevés esélyt adnak Románia Fed Kupa-csapatának Csehország ellen, ezért a Világcsoport hétvégi kolozsvári negyeddöntőjében hármas szorzóval jegyzik a hazai sikert, miközben a címvédő győzelme mindössze 1,37-es szorzóval szerepel, tehát egy 10 lejes téttel csupán 3,7 lej a profit.
2016. február 04., 19:232016. február 04., 19:23
Ez persze nem véletlen, hiszen az újonc piros-sárga-kékek ellenfele az elmúlt öt évben négyszer nyerte meg a sorozatot, és toronymagasan vezeti a világranglistát az oroszok, az olaszok, a németek, a franciák és a hollandok ellőtt. Romániát a hetedik helyen jegyzik, ráadásul a Világcsoportba való feljutásban tavaly oroszlánrészt vállaló Irina Begu és Alexandra Dulgheru sérülés miatt nem tud most pályára lépni.
A fogadóirodák a világranglistán egyéniben harmadik Simona Halep szereplésének sem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget, hiszen mögötte Monica Niculescu (37.) a második legerősebb játékos, az Andreea Mituval (104.) és Raluca Olaruval kiegészülő csapat pedig így statisztikai szempontból gyengébb Petra Kvitova (a WTA-listán 9.), Karolina Pliskova (13.), Barbara Strycova (41.) és Denisa Allertova (59.) négyesénél.
Ezzel együtt sem a hazai kapitány, Alina Tecșor, sem pedig a cseh Petr Pala nem érzi előre lefutottnak a párharcot: meglátásuk szerint kiélezett küzdelmet lát majd a kolozsvári sportcsarnokba kilátogató több mint hétezer néző.
A telt ház előtt rendezendő kolozsvári negyeddöntő sorsolását pénteken 12.30-kor tartják, míg a meccseket szombaton és vasárnap rendezik – a helyszínről a Dolce Sport közvetít élőben. A Világcsoportban Németország Svájcot, Franciaország Olaszországot, Oroszország pedig Hollandia csapatát fogadja hétvégén.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!